Élő Kolozsvári Rádió

Sárospatak-Kolozsvár. Egy 17-ik századi könyves ember mint híd a két város között

Régi könyvekSárospatak 39

A változás kihívásai és kultúrái a 16–18. századi Erdélyben címmel tartottak tudományos tanácskozást Kolozsváron. A BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete, a Református Tanárképző Kar és a Római Katolikus Teológia Kar által a Refo500 nemzetközi platform keretében szervezett rendezvény a reformáció fél évezredes évfordulójára való reflexív és önreflexív készület jegyében jött létre. A nagyarányú konferencia egyik jeles meghívottja Csorba Dávid történész kutató a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára volt, aki Szathmárnémethy Mihály(1638-1689) könyveinek margójára címmel tartott előadást városunkban. Ezt követően nyílt lehetőség arra, hogy hosszabb interjút készítsünk a meghívottal. Ennek első részében mielőtt rátértünk volna az előadás konkrét témájára arra kértük az előadót, hogy beszéljen Sárospatakról és annak nagyhírű oktatási intézményeiről, a sokak által csak Sárospataki szellemnek nevezett több évszázada élő és virágzó jelenségről. Ezt követően került terítékre Szathmárnémethy Mihály mint a 17-ik század egyik jeles könyves személyisége, aki a korabeli értelmiségiek között foglalt el fontos helyet azáltal, hogy 142 kötetből álló, akkor igen nagynak számító értékes könyvtárat gyűjtött össze és hagyott az utókorra. Életéről és könyveiről tudunk meg a ma embere számára is érdekes adatokat.

CsD.-fotó-001-351x400depositphotos_13165175-stack-of-old-books-isolated-on-white-

Ezt követően megtudtuk, hogy a meghívott miért választotta kolozsvári előadásának témájául az 1638 és1689 között élt Szathmárnémethy Mihályt és annak a korban igen jelentősnek számító 142 kötetet számláló könyvtárát. Az interjú második részében tovább ismerkedünk Csorba Dáviddal és az általa kutatott területekkel és korszakokkal. Betekintést nyerünk több évszázados tudományos vitákba, vagy a korszak egyik nagy megvalósításának számító vivmányának a naptárreformnak a hátterébe. Ráébredhetünk arra, hogy több évszázad elmúltával is számos párhuzam vonható a korszak és napjaink szellemisége illetve eszméi, jelenségei között. Nem érdektelen az sem, hogy miként kutat az aki e területen dolgozik és, hogy van-e utánpótlása a szakembergárdának? Végül erre is rákérdeztünk és választ kaptunk Csorba Dávidtól.

Riporter: László Tibor

 

 

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 április 10, 14:25 / actualizat: 2017 június 7, 10:07

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak