Élő Kolozsvári Rádió

Művelődésünk „mellékútjain” – Sajtóklubban Dáné Tibor Kálmán és Benkő Levente

Dane Tobor Kalman SajtoklubA Művelődés mellékletei ingyenesek… E kiadványokat mindig eljuttatjuk abba a régióba, amelyről „szólnak”… Van egy alapvető helyzet kisebbségi létünkben. Az, hogy a mi kulturális életünk 80%-a mögött nem áll az állam, nincsenek állami pénzek, hanem a „belső energiák” felhasználásával, mozgósításával tudunk létrehozni  civil szervezeteket, amelyek működtetik ezt a kultúrát. Ez meghatározza a teljes művelődési életünket.  Ez alaphelyzet, amellyel számolnunk kell. (Dáné Tibor Kálmán)

Benkő Levente SajtóklubA törekvésünk az, hogy ismeretterjesztést végezzünk, közművelődést serkentsünk, gerjesszünk,  közművelődést szolgáljunk… Én nem látom egyáltalán sötétnek a jövőt, ami az erdélyi magyar közművelődést, kultúrát illeti. A mellékleteink is arról „szólnak”, hogy számos jó kezdeményezés létezik. Léteznek azok a műhelyek, azok az emberek, azok a „kovászok”, akik tudják mindig gerjeszteni azt, amit úgy hívunk, hogy erdélyi közművelődés.  (Benkő Levente)

Tematikus, tájegységeket (is) bemutató mellékletekkel jelentkezik évente négyszer a Művelődés havilap. Legutóbb például  az Érmellék  építészete, műemlékvédelme,  földtana, természeti értékei, természetvédelme, civil szervezeteinek tevékenysége, néptáncmozgalma, szőlészete, borászata, népi halászata és vadfogása, valamint híres szülöttei  kerültek górcső alá. Dáné Tibor Kálmán főszerkesztő és Benkő Levente szerkesztő volt az élő Sajtóklub vendége  április 5-én, szerdán délután.

A lejátszóra kattintva a műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.  (Mihály István)

Dane Tibor Kalman 2017.04.05. SajtoklubBenko Levente Sajtoklub 2017.04.05.

Articol editat de mihaly.istvan, 6 április 2017, 12:03

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját