Élő Kolozsvári Rádió

Road to Dakar – Szatmárnémetiből Afrikába robogóval

Két erdélyi magyar világutazó október 1-jén indul élete legnagyobb kalandjára: 30 nap alatt, 12 országon át, 12 000 kilométert tesznek meg, mindössze két 125 köbcentis robogóval, hogy elérjék Szenegál fővárosát, Dakart.

Road to Dakar – Szatmárnémetiből Afrikába robogóval

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 szeptember 23, 13:48 / actualizat: 2025 szeptember 25, 12:15

Bertici Attila világutazó és társa, Mihály Alpár vlogger és kalandor eddigi legmerészebb vállalkozásukba vágnak bele. „Őrületnek tűnik, de nekünk ez adja az igazi szabadságot” – vallják.

Október 1-jén Szatmárnémetiből indulnak útnak két 125 köbcentis SYM ADX-125 robogóval, alig 12 lóerős „kávédarálókkal”, amelyekkel nem csupán Európát, hanem Afrikát is átszelik. Az útvonal Európa szívéből az Alpokon, a Földközi-tenger partvidékén és a Gibraltári-szoroson át vezet Afrikába. A legnagyobb próbatétel azonban a Szahara átszelése lesz Marokkón és Mauritánián keresztül, ahol a hőség, a homok és a végtelen távolság próbálja meg a kitartásukat.

Bertici Attila neve nem ismeretlen a kalandkedvelők számára: több mint 50 országot járt már be, köztük Amerikát, Oroszországot, Mongóliát, Kirgizisztánt és Szenegált is. Egy Dacia Logannal egészen Vlagyivosztokig vezetett, járt a világ leghidegebb lakott pontján, az oroszországi Ojmjakonban is, ahol −65 °C-ot mértek. Tapasztalatait és kitartását hosszú, extrém körülmények között zajló utazások edzették meg. Társa, Mihály Alpár szintén rutinos kalandor és vlogger: kameráján keresztül nap, mint nap dokumentálja majd az expedíció eseményeit, így a közönség közvetlenül, valós időben lehet részese a történetnek.

A „kávédarálók”

A választott SYM ADX-125 robogók városban megbízható társak, de a sivatagban komoly kihívást jelentenek. Mindössze 12 lóerős teljesítményük és kis kerekeik miatt a homokban könnyen elakadnak, a motor pedig állandó túlterhelésnek van kitéve. Az érzékeny injektoros rendszer, a por, a nagy hőingadozás és az aszfaltra tervezett futómű tovább nehezíti az utat. Bár a 15 literes tank városi körülmények között elegendő, a sivatagban plusz üzemanyagot kell szállítaniuk, ami tovább növeli a terhet.

„Minden nap új kihívás, minden megtett kilométer egy új győzelem lesz” – fogalmaz Attila. A páros naponta dokumentálja az utat, így a közönség YouTube-on követheti a történetet valós időben: egy igazi „reality show” a terepről, tele meglepetéssel, küzdelemmel és örömmel.

A kaland azonban nem ér véget Dakarban. Rövid pihenő és szerviz után robogóval indulnak vissza Európába, hogy bezárják a kört. Ez az expedíció nem a kényelemről szól, hanem a határok feszegetéséről és arról, hogy két ember, két robogó és egy közös álom képes történelmet írni.

Bertici Attilával Kovács Péter beszélgetett.

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság