Élő Kolozsvári Rádió

Napsugár-köszöntés hétfőn délben sok-sok iskolában

A Napsugár 60. születésnapját ünneplő rendezvények egyik eseményére hétfőn, január 30-án, déli 12 órakor kerül sor. Ekkor, a szervezők reményei szerint, szerte az országban sok-sok iskolában összegyűlnek az elemi osztályok, a Napsugár-olvasók, és együtt éneklik azt a kis Napsugár-köszöntőt, amely a Napsugár januári, évfordulós lapszámában jelent meg, a napsugarasok felhívásával együtt.

A köszöntő szövegét Szabó Kinga írta a Kaláka együttes jól ismert Mátyás-dalára. A Napsugár szerkesztői a Báthory Líceum kis épületének udvarán lesznek jelen, mivel ez a legnépesebb olvasótáboruk Kolozsváron.

Zsigmond Emesét, a Napsugár főszerkesztőjét Szilágyi Szabolcs kérdezte a Kolozsvári Rádió szombat délelőtti Glazúr című műsorában:

„Van egy gyermeklapunk kincses Kolozsvárban,
Sok gyermekhez eljut szerte az országban,
Vers, mese és játék, vicc és rejtvény benne,
Híres magyaroknak ezer híres tette.”

– így kezdődik a Napsugár köszöntő! Dallamát a Kaláka együttes szerezte, a szöveget Szabó Kinga írta. Egyébként ő kísér gitáron is a felvételen, amelyen a kolozsvári Zenelíceum harmadik osztályos diákjai énekelnek. A felvételt Kötő Zsolt készítette.

Így szól a Napsugár felhívása: „Tanuljátok meg, és hétfőn, január 30-án, déli 12 órakor énekeljük együtt ezt a dalt szerte Napsugár-országban. Az elemi osztályok közös éneklésére hívjátok meg a régi Napsugár-olvasókat, nagyobb diákokat, tanárokat és a sajtó képviselőit is, hadd vigyék hírét az ünnepnek. Ha sikerül film- vagy hangfelvételt készítenetek a közös éneklésről, küldjétek el szerkesztőségünknek.”

kvr/napsugár

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 január 28, 12:31

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:59

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból

Pallos-Schönauer Jutta festő- és grafikusművész Erdélyben teremtette meg életművének legfontosabb részét, majd Németországban is...

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:44

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában

A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd a DEAC Debrecen 40 éves versenyzője, aki a férfi tőr A-kategóriában indult, a döntőben pedig...

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:32

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak

Havi 2.250 lejes állami támogatást kapnak azok a munkaadók, akik hátrányos helyzetű, munkanélküli embereket alkalmaznak. Ezt egy frissen...

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:27

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei

Szeptember 25-én nyílt napot tartanak a Vár/Cetății utca 10. szám alatt működő Gondviselés Egyesületnél, amely Kolozsváron...

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:43

Példa- és mértékadás

Szombaton Veszprémben boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát. A tízezres tömeget vonzó ceremónia egy folyamat lezárása. Erről, és a...

Példa- és mértékadás
Vezető hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:27

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép

Több ezer tanár tüntetett a tanévkezdés napján a bukaresti Győzelem téren a kormány tanügyet érintő intézkedései ellen. A 10 órától...

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép
Vezető hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:14

Újabb lakások pataréti családoknak

Újabb tíz lakást vásárol a kolozsvári polgármesteri hivatal a pataréti hátrányos helyzetű családok számára. A Kolozsvári...

Újabb lakások pataréti családoknak