Listen Live Kolozsvári Rádió

Ötperces „mesék” korát éljük – Sajtóklubban Stanik Bence

Ismert kolozsvári személyiségeket keresünk fel, belecsöppenünk a napjuk közepébe. Igazából nem módosítanánk a napjukon, hanem azt szeretnénk, ha ők társul fogadnának minket, és megmutatnák, hogy telik a napjuk. Körülbelül két-három órán át kísérjük az illetőt, és ebből lesz az öt perc.

Vendégemet arról is faggattam, szerinte mi az, ami máig érvényes tudás maradt a hagyományos sajtós örökségből.

Szerintem a történetmesélés nagyjából örök… Szebb időkben írók írták az újságokat is. Ez egyre kevésbé jellemző. Teljesen különálló szakmává nőtte ki magát az újságírás. Viszont a történetmesélés minden egyes műfajban visszaköszön, legyen az tényfeltáró riport vagy híradós bejátszás, egy percben is mesét mondunk el.

A lejátszóra kattintva a műsor kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

Articol editat de mihaly.istvan, 5 január 2017, 11:53 / actualizat: 6 január 2017, 0:18

Ismert kolozsvári személyiségeket keresünk fel, belecsöppenünk a napjuk közepébe. Igazából nem módosítanánk a napjukon, hanem azt szeretnénk, ha ők társul fogadnának minket, és megmutatnák, hogy telik a napjuk. Körülbelül két-három órán át kísérjük az illetőt, és ebből lesz az öt perc.

Vendégemet arról is faggattam, szerinte mi az, ami máig érvényes tudás maradt a hagyományos sajtós örökségből.

Szerintem a történetmesélés nagyjából örök… Szebb időkben írók írták az újságokat is. Ez egyre kevésbé jellemző. Teljesen különálló szakmává nőtte ki magát az újságírás. Viszont a történetmesélés minden egyes műfajban visszaköszön, legyen az tényfeltáró riport vagy híradós bejátszás, egy percben is mesét mondunk el.

A lejátszóra kattintva a műsor kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

stanik-bence-a-sajtoklubban-2016-01-04stanik-bence

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...