Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári magyar civilek szovjet fogságban 1944-1953 között

15138440_10154593605532221_9218037679864834814_o15042149_10154593605637221_1248251902252858171_o

1944 őszén a német és magyar katonai egységeket visszaverő szovjet és román csapatok a Torda és Kolozsvár közti mezőség szélén fekvő területen vívják meg élet- halál harcukat a védőkkel. A tulajdonképpen utóvéd harcot vívó magyarok és németek célja a hátország biztosítása, a gyors visszavonulás. Az eredmény: sokezer halott mindkét oldalon. A csata azonban talán összességében – itt is ott is – a lehető legnagyobb mértékben csökkentette a még ennél is nagyobb számú áldozat számát. A veszteségek így is elképesztően nagyok voltak. A következmények közül pedig leggyászosabb annak a több mint kétezer tordai és ötezer kolozsvári, zömében magyar férfi szovjet munkatáborokba való elhurcolása volt, akiket 1944 október-novemberében hajtottak rabigába. Erről tartott előadást 2016 novemberében dr. Murádin János Kristóf történész a Sapientia Erdélyi Magyar Tudománygyetem kolozsvári kari kancellárja az eseményeknek szentelt konferencián. A vele ez alkalomból készült interjút László Tibor készítette.

Szerkesztő: laszlot, 2016 december 27, 15:33 / actualizat: 2017 június 7, 9:35

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”