Macska a tömbházban – dióhéjban Cicóról

Jaroslav Hašek rajongói biztosan ismerik némely állatos történetét is, ezek közé tartozik a Hörcsög a diványban. Valamelyest erre rímel ezen eszmefuttatásom, melynek témája „Macska a tömbházban”.
Rovatunkban – mint már jeleztem – számos gazdi mesél majd házikedvencéről és ha ők exponálják magukat, illendő, hogy ezen sorok szerzője se hagyja balladai homályba veszni saját gyengéit, priuszát.

Ezúttal tehát bundás családtagunkról, Nikitáról mesélek, aki idestova 14 éve jelent meg körünkben, szó ami szó, nem teljesen spontánul…

Nikita – otthon az otthonban

Nikita – egyszerűsített becenevén Cicó (lásd még Tesz-Vesz város hasonnevű szereplőjét) – nőnemű, háromszínű macsek, nálunk megfordult, számos lelenctársánál néhány héttel idősebben hozta haza nagyobbik lányom, aki valahol a monostori utcákon lelt rá.
Barátságos, ám igen csendes, tartózkodó vendégnek bizonyult. Az ilyenkor szokásos „persze, nem hagyhattad ott, de gazdát kell találnod neki, nem maradhat egy harmadik emeleti tömbházlakásban, szinte egész nap egyedül” lényegű szülői mantra eldarálását követően töltöttünk neki egy kis tejet. Nem kért. Tejfelt sem. Futott még szalámi és kolbászdarabka, egy kis pipifleisch. Valamennyi sikertelenül!
Soványsága ugyanakkor érthetően jelezte: nem a jóllakottságban rejlik a magyarázat.
Száz szónak is egy a vége: még aznap este leautóztam vele az állatorvoshoz, aki megvizsgálta, hümmögött, injekciót, gyógyszert adott és közölte, ha másnapig sem enne, előfordulhat, hogy glukóz lesz a vége. Befecskendezve. Naponta. Amíg magától enni nem kezd. De nem biztos, hogy elkezd, mert nagy eséllyel macskapestisben szenved, nem lévén beoltva.
Hát így kezdődött. Körülbelül egy héten át jártam vele az állatorvost. Minden egyes szedelőzködéskor láthatóan rémülten vette tudomásul: rövidesen jön a nagy fecskendő és a szúrás!
Ennek dacára, valahányszor hazaértünk az orvostól, ölbe bújt és halkan dorombolt, mintegy jelezve: nem neheztel.
A hatodik vagy hetedik napon aztán egyszer csak leszállt az ölemből, tétován kiballagott a konyhába és belenyalt a tálkájába.
Mint mondjak…a legtemperamentumosabb szurkolókat megszégyenítő, több szólamú örömordítást hallatott a család! Akkor tudtuk meg, hogy nyertünk!
Nos, mikor kiderült, hogy a macskapestissel folytatott hatnapos háborúnkat megnyertük, a fegyverbarátság már túl szorossá vált ahhoz, hogy továbbadjuk lelencünket. A gyerekek ujjongása közepette megtartottuk!
Nem mondom, hogy a beilleszkedés zökkenőmentesen zajlott volna…Erről hosszan mesélhetnének lesodort virágcserepek, vázák, megrágcsált légcsavarú repülőgépmakettek, meg egy vízszintes vezérsík nélkül maradt gerle, aki úgy vélte, erkélyünk korlátja eszményi hely lesz némi érzelmes tavaszi burukkolásra. Tévedett, Cicó ugyanis, bármennyire is szobamacskává tette sorsa, félelmetes reflexekkel és töretlen vadászösztönnel rendelkezett, rendelkezik mindmáig, azaz nagyjából 14 éves korában is. Az már más kérdés, hogy saját erkélyünkön nem engedünk szabad teret a szociál- meg sima darwinizmusnak, azaz fenntartások nélkül belebabrálunk a természetes szelekció mechanizmusaiba. A még viszonylag jó állapotban levő galambot is elvettük Nikitától és útjára bocsátottuk, sikeres faroktoll-növesztést kívánva neki.

Nikita kényelemben

A kezdeti sutaságok vagy inkább tapasztalatlanság után Cicó gyorsan megtanulta, melyek a stabil és melyek az ingatag tereptárgyak a lakáson belül, egyre ritkábban vert le bármit is, miközben ülő helyzetből ugrott fel a másfél méter magas hűtőre, rendszeres körjáratokat tett szekrénytetőkön, karnisokon, könyvespolcon át, hogy végül egyetlen, látványos ugrással visszatérjen a padlóra, esetleg da capo al fine…
Ez persze nem mindenkiben kelt olthatatlan vágyat egy szobamacska után, de egyrészt nálunk mindenki Durrell-en nevelkedett, másrészt szóltam kicsit korábban a kommunikációról…Amely az állatoknál sokszor meta. Arra gondolok, hogy nincs rá magyarázatom – más sem szolgált nekem ilyesmivel – hogyan történik az, hogy az ember fiának gyermeke még valahol az utcasarkon tart, se hang, se kép, se illat közeledtéről, de a macsek hirtelen felugrik az öledből, fektéből, valahonnan, és a bejárati ajtóhoz rohan, lecövekel előtte majd boldogan üdvözli az 5 perc múlva belépőt!
Jó érzés továbbá úgy olvasni, tévézni, hogy egy dorombolóvá szelídült ragadozó néz fel az öledből, tappancsát finoman arcodra helyezve! Ha meg felteszed mondjuk a Lammermoori Lucia-t és macskád sebes léptekkel érkezik, hogy aztán a hangforrás közelében átszellemült arckifejezéssel gömbölyödjék össze, megérint annak érzete, hogy bizony „több dolgok vannak földön és égen, Horatio”…

https://www.facebook.com/andras.pappzakor/videos/554523487928750/

A Valószínűtlen menük ciklusból: Cicó túrós puliszkát majszol

Papp-Zakor András

Articol editat de papp.zakor.andras, 3 november 2016, 21:45 / actualizat: 5 július 2020, 19:06