Élő Kolozsvári Rádió

Petruska: „érdemes bevállalni a kockázatot”

Petruska András dalszerző-énekes október 6. és 13. között Erdélyben turnézik, a tegnapi, nagykárolyi koncert után hat további városban mutatja be Kapunyitó című lemezét. A magyar folklór motívumait az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvöző előadó A Dal című televíziós vetélkedő, az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi elődöntője révén vált széles körben ismertté.

maxresdefaultSzámára azonban A Dal csupán egy epizódot jelentett azon az úton, amelyen hat évvel ezelőtt indult el, és amelynek egy nagylemez, valamint számos magyarországi és külföldi fellépés voltak a korábbi állomásai. „Nem volt nagy tétje számomra, inkább csak hab a tortán, aminek utólag örülök – mondta el a Hangolónak Petruska. – Sem a pozitív kritikák, sem a negatívak nem befolyásoltak semmilyen irányba, én magammal versenyeztem, a legjobbat szerettem volna kihozni ebből az egészből.”

Arról is beszélt: a magyar zeneiparban nem föltétlenül kell sztereotípiáknak megfelelni ahhoz, hogy sztárrá váljon az ember, erre jó példa a Quimby vagy Palya Bea, akik zenéje nem illeszkedik a mainstream irányzatba. „Bármiből lehet sláger, bármi lehet érdekes, bármi lehet izgalmas, és érdemes bevállalni a kockázatot, nem a kompromisszumokkal kezdeni” – fogalmazott Petruska András.

Az erdélyi turné után Petruska a Nem így képzeltem el című kislemez bemutatójára készül. „Kissé dühös, kissé reménytelen állapotban született, erős érzelmi felindulásból – nálam ritka, hogy ennyire meg mertem nyílni magam és a hangszerem előtt” – mondta el az énekes.

 

A turné további állomásai: Szatmárnémeti – október 7., 21 óra, MusiCat Café&Pub, Nagyvárad – október 8., 20 óra, Moszkva Kávézó, Kolozsvár – október 9., 20 óra, Bulgakov Kávézó, Marosvásárhely – október 11., 19 óra, Jazz&Blues Pub, Sepsiszentgyörgy – október 12., 19 óra, Tein Teaház, Csíkszereda – október 13, 21 óra, Ólommadár.

Szerkesztő: Papp Levente

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 7, 14:24 / actualizat: 2016 október 8, 11:30

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel