Élő Kolozsvári Rádió

Barozda együttes – „toplistás” reneszánsz dalok Kolozsváron

Kolozsváron koncertezik csütörtökön az erdélyi táncházmozgalom egyik alapító zenekara, a 40 éve létrejött Barozda. A népzenét, régizenét játszó együttes 16-17. századi „toplisták slágereit” játssza, olyan dallamokat, amelyek több forrásban is fellelhetőek, esetleg egy-egy változatuk máig él, ezért nyilván népszerűek, úgymond toplistásak lehettek annak idején.

A műsor összeállításának apropóját Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulója adja, hiszen a koncertre a Kolozsvári Magyar Opera A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozata részeként kerül sor.

„Olyan anyaggal jövünk, amelyet Erdély régi századainak zenéjéből merítettünk, és amennyire csak lehet, valamilyen formában Kolozsvárhoz is kapcsolódik” – ígéri Simó József, a Barozda egyik alapítója. Elhangzik majd többek között Misztótfalusi Kis Miklósnak a kolozsvári tűzvészről szerzett dala, és Moldovai Mihály éneke, aki vándor muzsikusként Kolozsváron is átutazott.

 

A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozatot a Barozda fellépése nyitja meg október 6-án 19 órától az opera nagytermében, és november elejéig több koncertre kerül sor. A szervezők célja, hogy megmutassák a muzsika fontosságát a város, illetve Erdély 700 éves történetében – tudtuk meg Szép Gyulától, az opera igazgatójától. A Barozda koncertje az erdélyi reneszánsz zenéből nyújt ízelítőt, amely az erdélyi népi muzsikában gyökerezik.

 

A Barozda együttes Csíkszeredában is fellép október 8-án, szombaton 19 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában.
A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat teljes programja az opera honlapján található meg.

Szerkesztő: Szilágy Szabolcs

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 5, 16:21 / actualizat: 2016 október 7, 14:26

Túrák az EKÉ-vel, csodás őszi tájakon
Hangoló kedd, 2025 október 142025 október 14, 11:15

Túrák az EKÉ-vel, csodás őszi tájakon

Brüll-kilátó, a Cérna-forrás, Kis-Magura, Feleki-gerinc, Árpád-csúcs. Ismerik ezeket a látnivalókat? Kolozsvár környékén vannak, de...

Túrák az EKÉ-vel, csodás őszi tájakon
Apukák és anyukák iskolája
Hangoló hétfő, 2025 október 132025 október 13, 12:55

Apukák és anyukák iskolája

Akárcsak a tanév, éppen tíz hónapig tart a Szülők iskolája is Nagyenyeden. A sorozat a digitális világgal való barátkozással...

Apukák és anyukák iskolája
Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hangoló péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke...

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés