Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: A Borszéki Helytörténeti Tárlat kincsei

Folytatjuk az augusztusban Borszékfürdőn készült sorozatunkat. Az első részben Farkas Aladár tanár, helytörténész vezetett bennünket végig a település történetén. A következő két részben sem lesz ez másként, de ezúttal beszélgetőtársunk a Borszéki Helytörténeti Kiállítás idegenvezetőjeként, a kiállított tárgyak és dokumentumok tükrében láttatja Borszéket és környékét. A bécsi schönbrunni kastély kertjének mintájára kiépített, ízléses Milléniumi Parkban, az egykori Melik szállóval átellenben levő épületben elhelyezkedő, folyamatosan bővülő gyűjtemény egy terembe, de a teljesség igénye nélkül sűríti mindazt, amit Borszék múltjáról tudni illik.

Festmények, fényképek, tablók, és a legkülönbözőbb, az adott korra jellemző tárgyak és írásos dokumentumok láthatóak itt. Olyan jeles, a település fejlődéséhez hozzájáruló személyiségekről is kapunk információkat, mint Zimmethausen Antal és Günther Bálint. A helyi borvizek története és az ezt igazoló tárgyak, mint a víz tárolására használt agyagedények és ivópoharak csodálhatók meg.

A magyar prózai és zenés színpad kiemelkedő dívájának, Blaha Lujzának borszéki nyaralásai sem maradtak nyom nélkül a gyűjteményben.

A településen egykor virágzó, ma már történelemnek számító bányászatot is jól dokumentálja a tárlat, és szó esik azokról az impozáns épületekről és kisebb, a vendéglátást és a gyógykezelést szolgáló létesítményekről, amelyek a beindult pozitív folyamatok ellenére egyelőre még elhanyagoltan, romos állapotban is a jobb időket is megélt Borszék régi fényét idézik fel a mai látogatók számára.

Riporter: László Tibor

 

Articol editat de laszlot, 3 szeptember 2016, 05:00 / actualizat: 7 szeptember 2016, 12:17

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány