Listen Live Kolozsvári Rádió

Donát 160:” Nyüszkölés” a feredőn és más borszéki történelmi események-Első rész

Boszeki nyüszkölés a feredőnlarge-image1299838172

Donát 160:” Nyüszkölés” a feredőn és más borszéki történelmi események-Első rész

Articol editat de laszlot, 1 szeptember 2016, 05:00 / actualizat: 2 szeptember 2016, 13:40

Aki kedveli Erdély és ezen belül Székelyföld varázslatos vidékeit annak életében legalább egyszer el kell látogatnia Borszékre. A nem véletlenül gyakran előforduló „Tündérkert” jelző nem kizárólag a település e névvel illetett részére érvényes, hanem nyugodtan használható Borszék és környéke egészére is.

Farkas Aladár testnevelő tanár, bár nem a fürdőváros szülötte életét mégis mondhatnánk végzetszerűen meghatározta és kitöltötte a vidék ellenállhatatlan varázsa. Lassan fél évszázados borszéki tevékenysége részben a helyi iskolát,a sport és kulturális életet, részben pedig a helytörténeti munkák sorának gazdagítását szolgálta. Ennek eredményeként számos a településsel és környékével foglalkozó helytörténeti írás és változatos tematikájú könyv szerzője vagy társszerzője. A vele augusztusban készült hosszabb interjú első részében kíváncsiak voltunk arra, hogy miért és hogyan lett a testnevelő tanárból helytörténész? A beszélgetés során egyre több adatot és érvet világítunk meg azzal kapcsolatban, hogy minek is köszönheti Borszék a hírnevét és messze földön is kivívott rangját amelyet még a történelmi, politikai, gazdasági hullámvölgyek sem voltak képesek tönkretenni. Borszék mindig, így a jelenben is képes a feltámadásra, megujulásra, tudjuk meg. Szó esik az első, 1806-ban alakított palackozós üzemről, amely utódaként ma egy csaknem napi másfél millió palack töltésére alkalmas nagyüzem működik. Ez munkalehetőséget kínál a település lakói jó részének. A számtalan helyi érdekesség egyike a Natura 2000 környezetvédelmi program keretében létrehozott környezetvédelmi park. Azt is megtudjuk, hogy miért annyira sokszínű a település lakossága és miért találtak maguknak új otthont Borszéken távolról érkezett németek, osztrákok, csehek, lengyelek és még sokan mások.

A reumát kivéve szinte minden más betegségtől szenvedő beteg enyhülést nyerhet a „Borszéki csoda” hatására, tudtuk meg Farkas Aladártól aki további érvekkel is szolgált arra, hogy miért érdemes meglátogatni Borszék városát és akár hosszasabban is elidőzni ott.

Riporter: László Tibor

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány