Élő Kolozsvári Rádió

Erdély fontosabb műemlékei – Kelemen Albert épületrajzai

berciHatalmas dokumentumértéke is van azoknak a rajzoknak, amelyek a Minerva Egyesület galériájában láthatók augusztus 28-ig. Kelemen Albert Megrajzolt Erdélyi értékeink címet viselő kiállítása a Magyar Napok keretében nyílt meg. Reprezentatív épületek, történelmi emlékek vonulnak fel, templomok, paloták, kúriák, részletesen, építészeti elemeik kiemelésével. Ugyanakkor három város látképét is megtekinthetjük, madártávlatból: Kolozsvárét, Csíkszeredáét és Székelyudvarhelyét. Kelemen Albert művészettörténetet végzett, ám azelőtt grafikára készült. Most mindkét adottságát érvényesíti.

 

 

Riporter: Szuszámi Zsuzsa 

 

 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 augusztus 23, 14:19 / actualizat: 2016 augusztus 23, 16:18

Színházi párbeszédek a Kairó–Kolozsvár tengelyen
Hangoló péntek, 2026 március 272026 március 27, 17:05

Színházi párbeszédek a Kairó–Kolozsvár tengelyen

A BBTE Magyar Színházi Intézetének vendégeként Kolozsváron járt a napokban Amr Kabeel rendező, író, a Kairói Nemzetközi Egyetemi...

Színházi párbeszédek a Kairó–Kolozsvár tengelyen
Három tantárgyat is taníthatnak majd
Hangoló csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 12:47

Három tantárgyat is taníthatnak majd

Kettős, filozófia-művészettörténet szakot indítanak négyéves képzésben a következő tanévtől a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A 20...

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Finom falatok otthona
Hangoló szerda, 2026 március 252026 március 25, 08:47

Finom falatok otthona

Töltött gomba spenótos, napraforgómagos, parmezános krémmel, tormás-paprikás csülökkrém bruschettával, pásztorpite, almabortorta,...

Finom falatok otthona
Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Hangoló hétfő, 2026 március 232026 március 23, 06:59

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk

Maradj biztonságban a neten címmel indított országos figyelemfelkeltő kampányt a román közszolgálati rádió. Célja, hogy ráirányítsa a...

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Hangoló kedd, 2026 március 172026 március 17, 12:20

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel

Garázsvásárt rendez Kolozsváron a Koinónia kiadó: március 20–21-én (pénteken és szombaton is) gyerekkönyvek kiadóinak termékeit...

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 11:30

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?

Maradj biztonságban a neten! – ezzel a felhívással zajlik a közszolgálati Román Rádiótársaság egyhónapos kampánya. Műsorainkban...

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 07:10

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns...

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Hangoló csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 12:19

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül

Maradj biztonságban a neten – ezzel a felhívással indított egyhónapos tudatosító kampányt március elején a közszolgálati Román...

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül