Élő Kolozsvári Rádió

Cifra palota – Kalandozás a Romkertben, de nemcsak

Ahogy azt évek óta megszokhattuk, a Kolozsvári Magyar Napok minden kiadása rengeteg érdekességgel várja a kicsiket- nagyokat. Gyermekműsorunk egyfajta hívogató azoknak, akiknek még nem volt alkalmuk megmártózni az idei rendezvény forgatagában, hangulatában.

Juhász Éva összeállításában elsőként az Esztergomi Duna Múzeum sátránál időzünk, a Farkas utcában, majd átsétálunk a Romkertbe, ahol az ember alig győzi kapkodni a fejét, feltéve, ha nem dugja kalodába. Ugyanis a szigethalmi Emese –parknak köszönhetően azt is ki lehet próbálni, de sokminden mást is, amit a középkorban használtak őseink.

Kalandra fel!

 

Ma és holnap még el lehet látogatni a rendezvényekre. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

 

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 augusztus 20, 15:42 / actualizat: 2016 augusztus 22, 12:07

Van úgy, hogy a társadalom serényebb a politikumnál
Műsorok péntek, 2026 július 32026 július 3, 12:39

Van úgy, hogy a társadalom serényebb a politikumnál

Nemzetközi konferencia az életvégi döntésekről – Barcelona, 2026. június 19. A World Federation of Right to Die Societies által...

Van úgy, hogy a társadalom serényebb a politikumnál
Idősgondozási tanfolyamra lehet jelentkezni a munkaügyi minisztériumnál
Műsorok péntek, 2026 július 32026 július 3, 10:13

Idősgondozási tanfolyamra lehet jelentkezni a munkaügyi minisztériumnál

Szeptember 15-ig jelentkezhetnek a munkaügyi minisztérium által indított ingyenes szakképzésekre azok, akik idősgondozás területén...

Idősgondozási tanfolyamra lehet jelentkezni a munkaügyi minisztériumnál
Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben
Műsorok péntek, 2026 július 32026 július 3, 09:25

Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben

Általános sztrájkra készül a Sanitas egészségügyi szakszervezet. Online képzéseket tartanak a sztrájk megszervezésére és...

Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben
Átadták Nagybánya új felüljáróját
Műsorok csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 17:56

Átadták Nagybánya új felüljáróját

Átadták Nagybánya új felüljáróját, amely a legforgalmasabb, Kolozsvár felé vezető utat tehermentesíti. A nagybányai és a Máramaros...

Átadták Nagybánya új felüljáróját
Műsorok csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 16:30

UNTOLD-bérletek a színtízesre érettségizőknek

A színtizessel érettségizők teljes időtartamos fesztiválbérletet kaphatnak idén is az Untold fesztiválra. Azok is belépőt nyerhetnek – a...

UNTOLD-bérletek a színtízesre érettségizőknek
Műsorok csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 16:18

Nincs már mit tenni, mint alkalmazkodni

Hőségrekordok sora dőlt meg Európában a hőkupola hatására. Németországban új országos melegrekord született 41,5 °C-kal....

Nincs már mit tenni, mint alkalmazkodni
Műsorok csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 10:39

Ülésszakleltár

A periódus elején listázzák és rangsorolják a teendőket, érthető, hogy a végén is át kell tekinteni az eredményeket. Csoma Botond, az...

Ülésszakleltár
Műsorok szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról