Élő Kolozsvári Rádió

Légy önmagad terapeutája!

Hívóképek a művészetterápiában címmel tartott műhelygyakorlattal egybekötött előadást az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében Forró Ágnes képzőművész, művészetterapeuta.

Nagyon sokan vettek részt a  foglalkozáson, idősek és fiatalok egyaránt. Több anyuka babakocsit tolva érkezett a Báthory István Elméleti Líceumba. Juhász Éva is ott volt, és nem csak rajzolt, de interjút is készített a Kolozsborsai Elmegyógyintézetben dolgozó terapeutával.

 

A művészetterápiában használt hívókép fogalma a terapeuta részéről érkező ösztönzést jelenti, amelynek hatására a páciens papírra tudja vetni a belülről érkező képeket. A foglalkozás résztvevőinek feladata ennek megfelelően az volt, hogy halat rajzoljanak, majd népesítsék be a tavat képzeletük szüleményeivel, ezáltal saját világukat jelenítve meg a papíron.

„A rajzokon keresztül önmagamat adom” – fogalmaz Forró Ágnes, majd hozzáteszi: bárki rajzolhat, nem fontos a művészi tehetség. „Sajnos gyermekkorunk után elfeledtették velünk, az iskolából is kitörölték azt, hogy rajzoljunk, ezt a fajta kommunikációt sikerült elfeledtetni.”

A művészetterápia a mindennapokban megélt kreativitás bármely formájára vonatkozhat. Aki gyöngyöt fűz, köt, varr, vagy akár rajzol, önmagát adja, megszabadul szorongásaitól, gátlásaitól, félelmeitől. A rajz és rajzolója között párbeszéd alakul ki, és ehhez terapeuta jelenlétére sincs szükség, csak egy kis önismeretre. Talán banálisan hangzik, de szeressük magunkat, jutalmazzuk meg magunkat valamivel! – hívta fel a figyelmet Forró Ágnes.

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 augusztus 19, 12:59 / actualizat: 2016 augusztus 19, 17:34

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés