Élő Kolozsvári Rádió

Karácsony János: ez nem egy LGT-koncert

Ringasd el magad, Neked írom a dalt, Álomarcú lány, Miénk itt a tér – ki ne ismerné ezeket a dalokat, amelyek tegnap este élőben is felcsendültek Kolozsvár főterén. Igaz, legtöbbjük alaposan áthangszerelve, az eredetitől eltérő énekhanggal és előadásban. Hiszen a Zenevonat című produkcióban csupán ketten hitelesítik a Locomotiv GT életművét. Közülük a legendás zenekar gitárosa, Karácsony János pont ma ünnepli a 65-ik születésnapját, így az esti koncert előtt Zilahi Csaba is felköszöntötte.

Igazából szomorú vagyok belülről, hiszen elveszítettünk két LGT-tagot a közelmúltban, ami nagyon sokunkban, így bennem is szomorúságot és ürességet hagy maga után. De egészséges embernek érzem magam olyan szempontból, hogy nagyon-nagyon sok szép évet, évtizedet töltöttünk el velük együtt, ami azt jelenti, hogy boldogan, békében engedem el őket magamtól.  Nem teper le a gyász, ez lehet, meghökkent valakit, de úgy gondolom, hogy a boldog és tiszta életigenlés legyőzi – a halált talán nem, de a szomorúságot mindenképpen.

Tamás elvesztése megváltoztatott mindent, nem lehet úgy folytatni semmit, ami eddig volt, ez általában mindenre vonatkozik. Ez a produkció sem az már, ami volt, LGT-dalokat játszik egy zenekar, ahol vendégek lépnek fel mellesleg és esetenként – ez nem egy LGT-koncert, hanem LGT-dalok, egy bizonyos megfogalmazásban.

 

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 19, 12:53 / actualizat: 2016 augusztus 19, 15:11

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés