Listen Live Kolozsvári Rádió

A kolozsvári nyomdaipar múltja, jelene, jövője

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei című sorozat hetedik részében a Magyar Napok egyik legérdekesebb előadását hallhatták az érdeklődők az EME székhelyén. Hoch Sándor történeti összefoglalója a város olyan személyiségeitől kiindulva, mint Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kis Miklós, jutott el a múlt század egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb nyomdaipari vállalkozásáig, a Minerva Nyomdáig, majd jelentős teret szentelt az iparág az 1989-es rendszerváltást követő, gyors változásának, és jövőbeli kilátásainak is. Az előadóval készült interjúnak a jövőre vonatkozó részletét idézzük.

A kolozsvári nyomdaipar múltja, jelene, jövője
Foto: Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Articol editat de fulopnoemi, 17 augusztus 2016, 13:24 / actualizat: 18 augusztus 2016, 9:57

A Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei című sorozat hetedik részében a Magyar Napok egyik legérdekesebb előadását hallhatták az érdeklődők az EME székhelyén. Hoch Sándor történeti összefoglalója a város olyan személyiségeitől kiindulva, mint Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kis Miklós, jutott el a múlt század egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb nyomdaipari vállalkozásáig, a Minerva Nyomdáig, majd jelentős teret szentelt az iparág az 1989-es rendszerváltást követő, gyors változásának, és jövőbeli kilátásainak is. Az előadóval készült interjúnak a jövőre vonatkozó részletét idézzük.

(László Tibor)

 

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány