Listen Live Kolozsvári Rádió

Ötkarikás ZeneTér dr. Killyéni András sporttörténésszel

Ötkarikás ZeneTér dr. Killyéni András sporttörténésszel

Articol editat de mihaly.istvan, 12 augusztus 2016, 12:53

Az első „olümpiai” játékokat  i.e. 776-ban szervezték meg a görögországi Olümpiában, és a sorozat  tizenegy évszázadon át töretlenül folytatódott, egészen i.sz. 393-ig.  Az újkori olimpia hosszú szünet után,  1859-ben indult hódító útjára – ki hitte volna! – egy görög költő, újságíró versbeszedett „unszolására”.

Magyarország rendkívül jó teljesítményt nyújtott, a csütörtökig „megszerzett”  riói öt aranyat is számolva, az újkori olimpiák történetében összesen 173 aranyérmet gyűjtöttek a magyar sportolók. Vajon mi ennek a több mint száz éves sikersorozatnak a titka? És miért nyújt(ott) Rióban (is) sokkal gyengébb teljesítményt Románia? Erről is faggattam Killyéni Andrást az élő ZeneTérben, melynek szerkesztett-rövidített változatát a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

A teljes műsort augusztus 15-én, hétfőn 2 óra 2 perctől ismételjük meg az Éjszakai Váltásban. (A ZeneTér augusztus 4-i kiadását, melyben Kiss Olivérrel beszélgettem izlandi élményeiről, a honlapon közölt időponttól eltérően,  egy héttel később, az augusztus 22-i Éjszakai Váltásban hallgathatják meg újra.)  (Mihály István)

olimpiaolimpiai zászló

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját