Listen Live Kolozsvári Rádió

A beteg védelme – a tüntetésig ha kell

Az összegyűlt 25 ezer aláírással a hatóságokhoz fordul az a civil aktivista, aki a beteg húsán kukacokat filmező orvos védelmét követeli, és szimpátiatüntetéseket is kilátásba helyeztek. 

A beteg védelme – a tüntetésig ha kell

Articol editat de , 4 augusztus 2016, 12:32

Néhány napja egy civil aktivista, Alex Vesa aláírásgyűjtést indított, amelyben azt kéri, hogy a hatóságok vegyék védelmükbe az emberéleteket követelő, gyalázatos kórházi állapotokra rámutató orvost. Camelia Roiu altatóorvos arra panaszkodott a közösségi oldalán, hogy össztűz zúdult rá, zaklatják, szakmailag ellehetetlenítik és a felettesei, valamint a kollégái a betegek életének védelme helyett személyes támadásként mutatják be az ügyet. Az orvos felrótta még, hogy a minisztériumtól is elmarasztalást kapott. Alex Vesát a civil öntudat mellett egy hatályos törvény sarkallta arra, hogy fellépjen a korrupt viszonyok ellen.

kukac_a_beteg_husanAV: Ez a törvény, az 571/2004-es a feddhetetlenségi kérdésekben feljelentő személyeket hivatott megvédeni a megtorlásoktól, a törvényre pedig abszolút szükség van a korrupció visszaszorításához.

A doktornőt eddig kétszer idézték fegyelmi bizottság elé, majd beszámolt róla, hogy a főnöke sértegette, a kollégái megfenyegették, szakmailag ellehetetlenítik. Orvosi körökben nyílt titok, hogy ez történik azokkal, akik úgymond nem fekszenek le a rendszernek.

Összegyűlt 25 ezer aláírás, ez volt az első lépés. A petíciót és az aláírásokat most tovább viszem az államfőhöz, a szakminiszterhez, a parlament két szakbizottságához, a nép ügyvédjéhez és a vita tárgyát képező kórházhoz.

A tüntetést már nem én javasoltam, hanem az aláírók között fogalmazódott meg az ötlet, hogy ha a dolgok nem fordulnak jobbra, akkor szimpátiatüntetést szervezünk. Bukarest és Kolozsvár eddig biztos résztvevőnek számít.

Ehhez és a hasonló helyzetekhez a mindent átszövő korrupció vezet szerintem. Egyszer-kétszer elveszed a borítékot, és kész, onnantól nincs kiszállás. És akkor az van, hogy a körülötted lévőket, akik rendesen végeznék a munkájukat, már nem hagyod dolgozni, mert valakinek úgymond az adósa vagy.

(vnp)

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány