Élő Kolozsvári Rádió

Példakép pályázat fiatal vállalkozóknak

Antal Geza_KIFORLáthatóbbá tenni a fiatal magyar vállalkozókat, és serkenteni a fiatalok vállalkozási kedvét – többek közt ez a célja a Példakép pályázatnak, amelyet Erdélyben is elindítottak. Amint azt Antal Géza, a KIFOR elnöke (a pályázat egyik erdélyi partner-szervezete) a Hangolóban elmondta, a jelentkezők a gazdaság bármely ágazatában tevékenykedhetnek, és az is mindegy, hogy mikrovállalkozásuk vagy nagyvállalatuk van, a lényeg az, hogy tevékenységük és vállalkozásuk példaértékű legyen.

A jelentkezők közül neves szakmai zsűri választ ki 50 Példaképet, akik egy széles körben terjesztett kiadványban is bemutatkozhatnak, valamit egy éven át képviselhetik a Példaképeket Magyarországon és a határon túl. A zsűri döntése alapján megválasztott Év Példaképe vállalkozó 5 millió forint szabadon felhasználható összeget kap, valamint számos különdíj is gazdára talál. Emellett a pályázatban való részvétel remek kapcsolatépítési lehetőséggel, valamint kiemelkedő sajtómegjelenésekkel jár.

 

 

A jelentkezés ingyenes, a pályázati feltételek egyszerűek: regisztrálni kell a http://www.peldakep.hu weboldalon, majd elküldeni a kitöltött és aláírt jelentkezési lapot, és a szükséges csatolmányokat.
A jelentkezés határideje: 2016. augusztus 31.

(Papp Levente)

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 július 18, 18:13 / actualizat: 2017 augusztus 8, 9:08

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Párhuzamos valóságok
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is