Élő Kolozsvári Rádió

Honi biztosítók – „egy vőlegény jön majd helyettünk, szálas lesz, 81 kiló”

logo_falimentElőször a Ziarul Financiar jelezte, majd más sajtóorgánumok is átvették a hírt: az ASTRA után újabb romániai biztosító dobhatja be a törölközőt. A hazai tőkéjű cégek nem bírván a versenyt, az egyre szigorúbb garanciális feltételeket, lassan-lassan kikerülnek a ringből, ami a kötvények – példának okáért a legtöbbeket érintő kötelező gépjármű felelősségbiztosítás – árának drasztikus növekedését hozza majd, toldja meg az alaphírt néhány kiadvány.

utkozesA drámaibb tálalásokat preferálók azt is meglengetik, hogy jövőre a népautónak számító Dacia Logan kötelező éves biztosítása legalább egy ezrest visz el a családi kasszából.

Mi igaz magából a csődre vonatkozó alaphírből, és mennyire valóságízűek a borúlátó pénzügyi jóslatok? – alapvetően ennek akartunk utána járni, amikor felhívtuk Bíró Albint, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsának tagját. Beszélgetésünkből végül ennél sokkal több is kiderült…

ELADÁSRA „NEVELT” CÉGEK

Bíró Albin fotó: Bukaresti Rádió

Bíró Albin
fotó: Bukaresti Rádió

Az ASTRA-t leszámítva, igazából nem egy, hanem akár három csőd is körvonalazódhat. Valamennyi problémás cég helyzetében, portfóliójában jelentős szerepet játszanak az átlagnál olcsóbban kínált kötelező gépjármű felelősségbiztosítások. No de szakmai körökben az a nézet járja, hogy aki ebben nem utazik, nem is tekintheti magát valódi biztosítónak…
A piac csaknem 40%-át ugyanis ez a szolgáltatás teszi ki! Ugyanakkor, hogy elsődlegesen pont a hazai tőkéjű cégek álltak rá erre oly mértékben, hogy szolgáltatás-portfóliójuknak esetenként meghatározó részét teszi ki, annak alkalmasint üzletstratégiai oka van – véli Bíró Albin. Az ok részben az akut pénzhiányban, részben a potenciális, tőkeerős külföldi vevőnek való „tetszeni akarásban” keresendő.

KÉRŐ NINCS, FIZETÉSKÉPTELENSÉG VAN?

gazdasag_penz_romanlejA gondban levő biztosítókra tehát nem akad külföldi, tőkeerős kérő. De ez automatikusan fizetésképtelenséget jelent a mi szemszögünkből, a biztosítottakéból is? Nos, nem. Legalábbis nem jelenti azt, hogy esetleges kárigényünket nem fogják rendezni. Csakhogy a hatályos szabályozások biztonsági együtthatókkal dolgoznak, hogy a szolgáltatót rendkívül szerencsétlen körülmények összejátszása se rendítse meg. Ezeknek csak igen robusztus tőkeháttérrel lehet eleget tenni. Ami hazai viszonylatban sokszor hiányzik. Ezért aztán „talajszintről” sokszor nem érzékeljük, nincs miből érzékeljük, hogy X vagy Y biztosító bajban van. Vagy inkább: bizonytalanabbul áll a lábán.

 PIACI FEJLEMÉNYEK – HOGY A LOGAN, LELKEM?

Ha az anyagilag délceg vevőnek kisebb gondja is nagyobb a kötelező biztosítás dömpingáránál, a 200-300%-os drágulás-cunamit meg idénre is gőzerővel kürtölték, a fizikai személyek mégsem éreztek semmi drámait, akkor miért verné fel ezres tartományba a mai 300-400-as árakat egy vagy két újabb honi szereplő kiesése?!

VAGY JŐNI FOG, HA JŐNI KELL, A GARANCIAALAP

fgaMa már nem fordulhat elő az az eset, hogy érvényes biztosítással zsebünkben, kártalanítás nélkül maradjunk, mert az általunk választott cég történetesen fizetésképtelenné vált. A csődhelyzet hivatalos megállapítása után ugyanis a pórul járt biztosító kötelezettségeit átveszi a Biztosítási Garanciaalap.
Elvben tehát nem kellene ódzkodnunk az olcsó kötelező biztosításoktól, csakhogy a gyakorlat alakulhat kicsit döcögősebben is… A kulcsmozzanat a csőd hivatalos kimondása, amely esetenként elhúzódhat!

 AZ ELŐRE KIFIZETETT KÖTVÉNY DISZKRÉT BÁJA

RCAA kötelező gépjármű felelősségbiztosítás tehát optimális esetben is legfeljebb csak egészen szerény közvetlen hasznot – ha nem éppen veszteséget – hoz a kelet-európai biztosítóknak. Hogy miért hajtanak rá mégis, annak egyik magyarázatáról már szó volt: súlyánál fogva gyakorlatilag nélkülözhetetlen eleme a külföldi vevők által partiképesnek tekintett portfóliónak. De nem ez az egyedüli ok! A törvényes szabályozásokból kifolyólag ez az a biztosítási termék, amelyért a kuncsaft előre kifizeti a teljes árat. Ez a pénz összegyűl, el lehet helyezni, amíg „normális” kamatokat adtak a bankok, a borítékolható veszteségből is megtérült valamennyi! – mondja Bíró Albin.

 

interjú, webcikk: Papp-Zakor András

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2016 június 15, 18:04 / actualizat: 2016 június 17, 10:52

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 08:53

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra

Idén is eljutott a betlehemi békeláng Erdély tíz magyarlakta megyéjébe. Amint azt a romkat.ro portál is ismerteti, a Romániai Magyar...

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra
Hangoló péntek, 2025 december 192025 december 19, 13:07

Békét kérjünk karácsonyra!

“A világ mintha állandó feszültségben élne: háborúk húzódnak el, újabbak fenyegetnek, közösségek szakadnak szét, és az emberek...

Békét kérjünk karácsonyra!