Donát 160. Nádasdaróc – kapocs kelet és nyugat között

Az East-West Európai Hálózat/EAST-WEST European Network című pályázat keretében nemzetközi fórum-beszélgetés zajlott május 27-én, a Kolozs megyei Nádasdarócon.

A rendezvényen szlovák, cseh és spanyol, továbbá egeresi és helyi önkormányzati képviselők vettek részt, akik a meghívott előadók segítségével a hazai romahelyzetbe, a társadalom különböző kategóriáit érintő, többnyire a civil szféra és az egyház által felvállalt szociális problémák mélyrétegeibe nyerhettek betekintést. A vendégek a maguk során szintén megosztották otthonról hozott tapasztalataikat az itteniekkel.

A találkozót a szervező, Juhász Klára református lelkész nyitotta meg, aki a településnek a projektbe való bekapcsolódását is vázolta.

Az East-West Európai Hálózat program tavaly szeptemberben indult Szlovákiában, és kilenc országra terjed ki. Felelőse, Lőrincz Mária, szintén felvidéki, ő ismerteti a részleteket.

A nádasdaróci  fórum-beszélgetésnek három meghívott előadója volt. Dr. Magyari Nándor László szociológus, a BBTE tanára Befogadó és kirekesztő társadalom és gondolkodásmódok címmel a hivatalos adatok szerint hatszázezer, a nem hivatalos adatok szerint mintegy kétmilliónyi lelket számláló hazai roma kisebbség körében folytatott  kutatásokról, a társadalom szélére sodródásuk, illetve kirekesztettségük okairól, a szegregáció különböző formáiról, az integrálásukat célzó törekvésekről  beszélt.

A munkanélküliség a hazai cigányok körében tehát alapvetően az iskolázatlanságra vezethető vissza. Nálunk a roma gyerekek 40-45 százaléka van csak beiskolázva, ami többek között a motiváltság hiányának tudható be – állítja a kutató. Ami az iskolai szegregációt illeti, dr. Magyari Nándor László a következőket mondta:

Nemcsak nálunk, Szlovákiában is létezik iskolai szegregáció – tudtuk meg Lőrincz Máriától.

Hogy vannak sikertörténetek is a romák integrálására, jó példa rá a Kolozs megyei Egeres község, amelyet Both György alpolgármester képviselt a nádasdaróci találkozón. Egeresen a román és magyar lakosok mellett egy maroknyi cigány közösség él, amely igyekszik beilleszkedni: a gyerekek iskolába járnak, a felnőttek külföldön dolgoznak, vagy alkalmi munkákból élnek.

A beszélgetés során szó esett arról is – s itt a környékünkön is akad rá bőven példa, főleg Kisbácsban meg Bánffyhunyadon -, hogy a  cigányok valóságos kacsalábon forgó várakat húztak fel maguknak, bár állítólag ezekben tulajdonképpen nem laknak. Nos, Palócföldön, Losonc meg Rimaszombat környékén is vannak gazdag oláh cigányok – tudtuk meg Lőrincz Máriától. Szép nagy házakban laknak, luxusautóval járnak, viszont fontos számukra gyerekeik iskoláztatása is.

Lőrincz Mária utalt arra is, hogy -bár vannak kimondottan jól működő projektek – Szlovákiában is nagy gond a  munkanélküliség, s nem csak a romák körében, ami óhatatlanul elszegényedéshez vezet, mind anyagi, mind kulturális téren. Az elszegényedés másik útja az uzsorakamat.

A rendezvényen az utcagyerekeket felkaroló kolozsvári Aksza Ház történetével is megismerkedhettek a résztvevők, vezetője, Molnár Julianna révén. A misszió ötlete a Tóközi Református Nőszövetség 1993-as találkozóján merült fel először, ugyanis a ‘89-es változások után sok gyermek került ki az utcára. 1997-ben a nőszövetség diakóniai programjának fogadta el ezt a tevékenységet. Kezdetben dr. Molnár János professzor lakásán teológusok szendvicseket készítettek, amiket aztán a városban szétosztottak az utcagyerekeknek, a rászoruló családokat pedig ruházati cikkekkel, gyógyszerekkel segítették. Az épületet, ahol a misszió most működik, két németországi nőszövetség gyűjtési akciójának köszönhetően sikerült megvásárolni. Az első öt évben naponta ötven-hatvan utcán hányódó, illetve a pataréti gettóban élő, vagy más, rendezetlen családi közegből származó gyermeket fürdettek, etettek, foglalkoztak velük. A Ház 2005-ben kapta meg az első akkreditálást, jelenleg három programot működtetnek.

A kolozsvári Aksza Utcagyerek Missziónak az elmúlt tizenöt évben száztizenöt gyermeket sikerült visszahelyeznie a családba, s tőlük indult útjára hetvennégy, nappali programba bevont gyermek. Ők ma már felnőttek, s maguk keresik meg a kenyerüket. Az Aksza egyébként egy négyes láncnak a láncszeme.

A nádasdaróci rendezvényen meghívott előadóként volt  jelen dr. Sárosi Arthur is, aki az általa vezetett Diakónia Keresztyén Alapítványt mutatta be, úgy, hogy közben az elmúlt bő másfél évtized tanulságait is megosztotta a hallgatósággal.

A Diakónia Keresztyén Alapítvány sokrétű tevékenységet folytat, és nemcsak Kolozsváron, hanem néhány környező községben is: otthoni betegápolás, paleatív gondozás (a gyógyíthatatlan rákos betegek ápolása), működtetnek szociális gyermek- és idősprogramokat, illetve gondozó otthonokat idős betegek számára.

A szociális idősprogram résztvevői egyedül élő, nagyon szegény öregek, akiket már nem lehet a munkapiacra reintegrálni, nem lehet átképezni, és nem lehet azt remélni, hogy a mostaninál nagyobb lesz a  nyugdíjuk – mondta dr. Sárosi Arthur.

A szociális gyerekprogramba csak bizonyos feltételek mellett kerülhet be a kiskorú.

Dr. Sárosi Arthur azt is elmondta integrációs programjuk kapcsán, hogy az állam, ahelyett, hogy támogatná a munkájukat, gyakran semmit sem tesz, vagy pedig valósággal ellehetetleníti azt.

A Diakónia Keresztyén Alapítvány működésében alapvető szerep jut az önkénteseknek. Az itteniek száma évente kb. száz, de mivel az alapítvány akkreditált az önkéntes csereprogramokra is, az elmúlt években  nagyon sok külföldi fiatal is megfordult náluk.

Szlovákiában kötelező a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek vagy  idősek támogatása, az önkormányzatoknak havonta meghatározott pénzösszeget kell elkülöníteniük erre a célra. Ott egyébként uniós vagy állami forrásokból nagyon sok településen beteggondozó, időseket segítő hálózatot hoztak létre, ami jó egyrészt maguknak az időseknek, másrészt pedig munkahelyeket teremt.

Szlovákia után most Spanyolországban teszünk képzeletbeli látogatást, az onnan érkezett csoport egyik tagjának segítségével. Romakérdés, migránshelyzet, euroszkepticizmus – főleg e témák körül forgott a beszélgetés.

A nádasdaróci találkozó végén a riporter, Juhász Éva, megkérdezte Lőrincz Máriát, az East-West Európai Hálózat projekt vezetőjét, milyen kép alakult ki benne az itteni legégetőbb problémákkal kapcsolatban?

‘’Szlovákiában mi még mindig sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk. Bár eddig nem voltam nagyon jó véleménnyel a mi szociális hálónkról, összehasonlítva azt kell, hogy mondjam, hogy itt önöknél ez a szociális háló megítélésem szerint, az önkéntesek nélkül, a széleskörű összefogás, önkormányzatok, civilek és egyházak nélkül szinte fenntarthatatlan, vagy nagyon nehezen működtethetővé vált. Nagyra becsülöm azoknak a munkáját, akik fölvállalnak ennyire nehéz és ennyire speciális feladatokat, mert ez nem csak anyagilag, emberileg is nagyon-nagyon nehéz. Úgyhogy tisztelet nekik.’’

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 június 13, 00:13 / actualizat: 2016 június 15, 10:44