Listen Live Kolozsvári Rádió

Aki másnak vermet ás, versenyez is néha

reuters.ro

Aki másnak vermet ás, versenyez is néha

Articol editat de papp.zakor.andras, 7 június 2016, 21:24 / actualizat: 8 június 2016, 10:22

gravediggerA sokoldalúbb érdeklődésűek persze már múlt pénteken átadhatták magukat a szurkolói örömöknek, a sírásók nagy debreceni megmérettetésén!
A stílusosan, keménykalapból végrehajtott sorshúzás nyomán összesen 18 páros veselkedett neki az édes anyaföld egy-egy szabványos parcellájának, hogy minden szónál ékesebben bizonyítsa szakmai tudását.
“Nem tartom morbidnak a dolgot” – nyilatkozta a Reutersnek Jurácsik Zoltán, a Magyar Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnökhelyettese. “Ez egy szakma, a ma versenyt ásó kollégák büszkék tudásukra, és tiszteletet érdemelnek!” – tette hozzá.
A mérkőzés a hazai pályán ásó debreceniek fölényes győzelmét hozta: röpke fél óra alatt gründolták össze a szabványos, 200 x 80 x 160-as gödröt! A sereghajtók csaknem egy órát pepecseltek a feladattal.
A gyorsaság persze nem minden! A zsüri külcsín és belbecs szempontjából is mérlegelte az alkotásokat.
A többi résztvevőnél is büszkébb nyertesek képviselhetik a magyar hont Lengyelország, Szlovákia és Csehország legjobbjai ellenében.

A szakma krémje a versennyel is szeretne hozzájárulni a sírásás társadalmi presztízsének növeléséhez, hogy minél több szépreményű ifjú válassza a kétkezi munkának ezen nélkülözhetetlen válfaját.
Hogy ez igenis lehetséges – mármint a csábítás –, arra élő, ifjú példa a Reuters-nek nyilatkozó, 21 éves Halász Csaba, aki testnevelő tanári diplomával zsebében (átvitt értelemben tessenek gondolni) választotta a sírásást egy nyári szezonmunka reprízt követően.
“A szakma választott engem. Nehéz, de megéri. A megboldogult rokonai minden egyes alkalommal odajönnek hozzám és megköszönik a munkámat” – magyarázza döntését.

reuters.ro

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz