Listen Live Kolozsvári Rádió

GARABONCIÁS idők (contry)rock-tanúi – ZeneTérben Boros Zoltán és Csutak István

GARABONCIÁS idők (contry)rock-tanúi – ZeneTérben Boros Zoltán és Csutak István

Articol editat de mihaly.istvan, 15 április 2016, 11:39 / actualizat: 19 április 2016, 20:42

„Az összefüggést kell érteni” – A ZeneTérbe Csutak István a gitárját is magával hozta, és miután dalban-szóban felidéztük a daliás-garabonciás időket, a hetvenes, nyolcvanas évek prózai és zenés, temesvári, bukaresti és csíkszeredai “összefüggéseit”, egy vadonatúj dalt adott elő a képen látható akusztikus gitáron.

Ezt megelőzően és követően a Kell, A karrier  és a Noé bárkája felé  című opuszok kapcsán arról is faggattam vendégeimet, hogyan sikerült a szocializmus mind sötétebb éveiben kijátszani a cenzúrát, és elérni, hogy ezek az időnként metaforikusan-áttételesen, máskor pedig igencsak szókimondóan lázadó, társadalomkritikus, szatirikus élű szövegek koncerteken elhangozhassanak, sőt lemezre kerüljenek. A Noé bárkája felé című Kányádi-verset Boros Zoltán zenésítette meg, szerinte ez a dal úgy kerülhetett át a cenzúra rostáján, hogy az illetékes elvtárs nem értette, mit is jelent(het) az „ige” szó („Ha már igével élnünk tovább nem lehet”).

Meglepetést is tartogattam Csutak Istvánnak: A karrier című dalukat 2011-ben feldolgozta az Eastern Station nevű magyarországi együttes (Bizalom című albumán jelent meg), ebből az opuszból is meghallgattunk egy részletet.

Csutak Istvan unplugged a ZenetérbenA Garabonciás-dalok (részben megzenésített versek) üzenete nem „fakult”. Az új opusz (a szintén az erdélyi magyar kortárs líra „srófjára járó” Egyszerű vers, Markó Béla tollából) pedig nemcsak rólunk, de nekünk szól: „Fiúk, amíg mi felnőttesdit játszunk, / a játékokkal meglógott valaki. / Nem fáj nektek, hogy nem maradt más, / mint magunk felnőttnek vallani?”
Erre sem ártana reflektálni időnként, „felsrófolt” hétköznapjainkban….

A lejátszóra kattintva a beszélgetés rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg. A teljes Zeneteret (tehát a műsor második részét is, amelyet honlapunkon ITT találnak) az Éjszakai Váltásban ismételjük meg április 25-én, hétfőn, hajnali 2 óra 2 perctől. (Mihály István)

 

Boros_Zoltan.Csutak_Istvan

 

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját