Élő Kolozsvári Rádió

Egyik szőke, a másik barna a harmadik csudaszép… közigazgatási reform

Három forgatókönyvet vázolt fel a miniszterelnök a honatyáknak a hazai közigazgatás reformjára. Mindháromnak a lényege a politikai és az adminisztratív döntéshozatal szétválasztása.

Dacian Cioloș a képviselőház és a szenátus együttes ülésén beszélt a kormány elképzeléseiről. Az első forgatókönyv szerint az alprefektusokat és a prefektusokat politikai alapon neveznék ki, míg a vezérigazgatói szinttől lefelé kizárólag szakmai felkészültség alapján, versenyvizsgával kiválogatott köztisztviselők kerülnének a közigazgatási posztokra.
A második változat szerint az állami intézmények vezérigazgatóit és a kormánynak alárendelt hivatalok vezetőit is politikai alapon neveznék ki. A harmadik forgatókönyv a jelenlegi állapothoz állna legközelebb. Eszerint csak az államtitkárok és a miniszterek kinevezése történne politikai alapon, a közigazgatás alacsonyabb szintű döntéshozói versenyvizsgával kerülnének a tisztségekbe.

antena3

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 április 12, 09:18

A Kis-Küküllő mentén mosásra már lehet használni a vizet, de még mindig nem iható
Hírek kedd, 2025 június 172025 június 17, 09:47

A Kis-Küküllő mentén mosásra már lehet használni a vizet, de még mindig nem iható

Sürgős megoldásokat keresnek az ivóvíz biztosítására a Kis-Küküllő menti településeken. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz fordult...

A Kis-Küküllő mentén mosásra már lehet használni a vizet, de még mindig nem iható
Fizetésképtelenné válhat a CFR
Hírek hétfő, 2025 június 162025 június 16, 09:36

Fizetésképtelenné válhat a CFR

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot – jelentette be a CFR Călători vezérigazgatója. Traian Preoteasa szerint a...

Fizetésképtelenné válhat a CFR
Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Hírek vasárnap, 2025 június 152025 június 15, 10:48

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben...

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 13:52

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt

A Kis-Küküllőn mérhető sókoncentráció-növekedés folyamatosan halad a folyás irányába, igaz, csökkenő intenzitással – jelentette...

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 08:20

Izrael megtámadta Iránt

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti...

Izrael megtámadta Iránt
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 12:51

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat...

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben