Listen Live Kolozsvári Rádió

Bürokrácia, a hétfejű (papír)sárkány – ZeneTérben Magyari Nándor László szociológus

Óriási ellenállás van… nehéz beavatkozni a bürokratikus rendszerbe. Ez a természete a bürokráciának, borzasztóan nehéz leépíteni. A monopolhelyzeteket nem akarják feladni, sőt, egyre több olyan helyzetet igyekeznek teremteni, amely ilyen „szűk keresztmetszet” az ügyintézésben.

Magyari N Laszlo-2016.03.17Március 17-én, csütörtökön az élő ZeneTérben a bürokrácia útvesztőiben bolyongtunk, keresve a kiutat, jobbra, balra (sőt, a zenének köszönhetően időnként fölfele is), Magyari Nándor László szociológussal. Közben Zorán, a Quimby, az LGT és a Republic zenés metaforákba „csomagolt” véleményét is meghallgattuk.
Nem hallgattuk el a bürokrácia elméletileg lehetséges vagy a gyakorlatban is megfigyelhető pozitív, jótékony hatásait sem, de a hangsúly természetesen nem erre tevődött.

Szó esett a bürokrácia és a korrupció összefüggéseiről, az „íróasztal-uralomnak” olyan, a mindennapjainkat megkeserítő vonatkozásairól, amelyekre a mai számítógépes, inter- és intranetes világban tényleg nincs mentsége a hatalomnak. Ezzel összefüggésben Hamvas Bélát és Kafka Kastélyát éppen csak megemlítettem, a műsoridő ezúttal is szűknek bizonyult, de arra még futotta belőle, hogy a magyarországi bürokráciaellenes kormányzati lépésekről is ejtsünk pár szót, és hogy vendégem röviden kifejthesse, szerinte hogyan lehetne hatékonyan harcolni a hazai bürokrácia ellen.

A lejátszóra kattintva, külön kérvény benyújtása nélkül a műsor szerkesztett-rövidített (gyorsított „ügyintézésű”) változatát hallgathatják meg. A teljes műsort az Éjszakai Váltásban ismételjük meg március 29-én, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől.  (Mihály István)

Magyari N Laszlo2-2016.03.17

Bürokrácia, a hétfejű (papír)sárkány – ZeneTérben Magyari Nándor László szociológus

Articol editat de mihaly.istvan, 18 március 2016, 10:51 / actualizat: 19 április 2016, 20:46

Szó esett a bürokrácia és a korrupció összefüggéseiről, az „íróasztal-uralomnak” olyan, a mindennapjainkat megkeserítő vonatkozásairól, amelyekre a mai számítógépes, inter- és intranetes világban tényleg nincs mentsége a hatalomnak. Ezzel összefüggésben Hamvas Bélát és Kafka Kastélyát éppen csak megemlítettem, a műsoridő ezúttal is szűknek bizonyult, de arra még futotta belőle, hogy a magyarországi bürokráciaellenes kormányzati lépésekről is ejtsünk pár szót, és hogy vendégem röviden kifejthesse, szerinte hogyan lehetne hatékonyan harcolni a hazai bürokrácia ellen.

A lejátszóra kattintva, külön kérvény benyújtása nélkül a műsor szerkesztett-rövidített (gyorsított „ügyintézésű”) változatát hallgathatják meg. A teljes műsort az Éjszakai Váltásban ismételjük meg március 29-én, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől.  (Mihály István)

Magyari N Laszlo2-2016.03.17

burokracia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját