Élő Kolozsvári Rádió

Koronás respublika

mihaly_kiralyA republikánusok fellélegezhetnek, nem a tengerentúli elnökjelölt–verseny drukkerei, hanem a honi köztársaságpártiak. I Mihály király visszalépése a monarchia intézményének történetében végleg lezár egy szakaszt. Az utódlás körüli huzavona megosztotta a regalisták táborát, még akkor is, ha a versengésnek nincs valós tétje. De Mihály személye megér egy bekezdést. Alakja tragikus, pályája sorsszerű és bármennyire is külön tárgyalná egy monográfia, elválaszthatatlan az országtól, amelyből ifjúként tessékelték ki és nagyapai korban fogadták vissza. Hozzá fűződött, az egyre hajlottabb korú nosztalgikusokon kívül azoknak az elvárása is, akik rájöttek, hogy 89 decembere után rendre vakvágányra siklottak a román társadalom megújhodási kísérletei. Széttekintettek a tájon és azt észlelték, hogy csak egy érvényes viszonyítási pont maradt: az uralkodó, aki ugyan nem a koronás fők karizmatikus kisugárzásával, de visszafogott méltósággal jobb híján modellnek tűnt.

A feladathoz ha nem is nőtt fel teljes mértékben, Mihályban mindig ott volt az igyekezet, hogy megfeleljen státusának, legyen az éppen trónus, vagy számkivetettség. Bizonyára nem teljesített tökéletesen, de helyrehozhatatlan bakikat sem követett el. 94 évesen egy londoni klinikáról üzent, hogy átadja a stafétabotot. Ha egy nyugat-európai monarchia élére szánta volna a történelem, bizonyára jobban megfelelt volna a munkaköri leírásnak. A királyság intézményének 150 éves fennállását ünnepli az ország: másfél százados zárójel – amivel a modernkori Románia történelme elkezdődött.

Rostás-Péter István

Articol editat de fulopnoemi, 11 március 2016, 11:04

Etichete:
Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz