Élő Kolozsvári Rádió

Sántít a török sajtószabadság (is)

Lerohanta a rendőrség a legnagyobb török újság szerkesztőségét – könnygázt is bevetettek.

A Zaman című lap (amelynek angol nyelvű kiadványa is van) a bíróság döntése értelmében állami felügyelet alá került. A szerkesztőség törvénytelennek tartja a döntést. A 650 ezres példányszámú lap szoros kapcsolatban áll a Hizmet nevű mozgalommal, amelynek vezetője az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen. Ő egykor Erdogan államfő szövetségese volt, de később elváltak útjaik. A hatóságok szerint a Hizmet terrorista-csoport, amelynek célja a kormány hatalmának megdöntése. A szerkesztőség elfoglalásával párhuzamosan a mozgalom több tagját őrizetbe vették – jelentette a BBC.

Szerkesztő: emoci, 2016 március 5, 14:31

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:14

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen

A hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint Romániát katonai kockázat érné, még a közel-keleti feszültségek és Irán...

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 17:27

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban

A román külügyminisztérium ma közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy...

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 16:01

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt...

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:53

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is...

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek szombat, 2026 március 142026 március 14, 12:53

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami...

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:08

9 lej fölött a gázolaj

A gázolaj literenkénti ára már meghaladta a 9 lejt, és a Közel-Keleten kialakult geopolitikai feszültségek, valamint az Európában...

9 lej fölött a gázolaj
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 13:03

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül

A Gyermektelefon Egyesület (Asociația Telefonul Copilului) adatai szerint a zsarolás a leggyakoribb digitális visszaélési forma a gyermekek...

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 11:19

Szülők és gyermekeik olimpiája

Nézem a kanapéról az olimpiai közvetítést: az ideális, nyugodt forgatókönyv szerint, jön az esélyes és nyer. De ez már talán a...

Szülők és gyermekeik olimpiája