Élő Kolozsvári Rádió

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül

A család továbbra is a legfontosabb védőháló a gyermekek számára az internet veszélyeivel szemben.

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 13, 13:03

A Gyermektelefon Egyesület (Asociația Telefonul Copilului) adatai szerint a zsarolás a leggyakoribb digitális visszaélési forma a gyermekek körében.

A Román Rádió Maradj biztonságban a neten kampánya keretében Cătălina Surcel, a szervezet igazgatója arról beszélt a Craiovai Rádió műsorában, hogy milyen mély hatással van az online térben tapasztalható nyomás a gyermekek lelki állapotára. Hangsúlyozta: a cyberbullying elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze a családon belüli hatékony kommunikáció, ezért a szülőknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a gyermekeikkel való harmonikus kapcsolat kialakítására.

A Gyermektelefon Egyesület Romániában az egyetlen olyan civil, nonprofit szervezet, amely országos szinten működteti a gyermekek és serdülők számára elérhető ingyenes segélyvonalat, a 116 111-es telefonszámot.

A World Vision Románia kutatása szerint a család továbbra is a legfontosabb védőháló a gyermekek számára az internet veszélyeivel szemben. A felmérés alapján a fiatalok mintegy 70%-a a családot tekinti a legfontosabb értéknek, amelyet az egészség és a közeli emberi kapcsolatok követnek. Ez azt mutatja, hogy bár a fiatalok sok időt töltenek az online térben, biztonságot és megerősítést továbbra is elsősorban a családban keresnek.

A szervezet kommunikációs igazgatója, Andreea Bujor szerint az általuk végzett kutatás egyik legerősebb üzenete az, ahogyan a fiatalok a családon belüli tiszteletet értelmezik. Amikor arról kérdezték őket, milyen viselkedést nem fogadnának el saját jövőbeli kapcsolataikban, a legtöbben a sértő szavakat, a verbális erőszakot, a hazugságot, valamint a közönyt vagy a törődés hiányát említették. A szakértők szerint ezek az adatok azt erősítik meg, hogy a család jelenti a legfontosabb támaszt a gyermekek számára az online tér kihívásainak kezelésében.

A Maradj biztonságban a neten kampánya a jogi védelem fontosságára is felhívja a figyelmet. A cyberbullying a román büntető törvénykönyv szerint büntethető cselekmény, és az áldozatokat arra bátorítják, hogy ne maradjanak egyedül a problémával. Claudiu Șerban rendőrfelügyelő azt javasolja, hogy a zaklatás áldozatai azonnal blokkolják az agresszort, és gyűjtsenek digitális bizonyítékokat – például képernyőfotókat vagy felvételeket –, amelyek fontosak lehetnek egy későbbi vizsgálat során. Büntetőfeljelentést az eset bekövetkezésétől számított három hónapon belül lehet benyújtani.

bukaresti rádió

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi