Élő Kolozsvári Rádió

Szülők és gyermekeik olimpiája

Ha a gyerek épp atlétikában jó, hatalmas szerencsénk van: lehet belőle terepfutó, távgyalogló – és nagyjából ennyi, hisz már a nyíltvízi úszás is rizikós, a szennyezett folyóvízben. Bármi máshoz pedig pálya kell, sportcsarnok, úszómedence, illetve egyre jobb és drágább felszerelés, még akkor is, ha a gyereknek (így télidőn) a sízés vagy a hódeszkázás a hobbija.

Szülők és gyermekeik olimpiája
2026 március 13, 11:19

Nézem a kanapéról az olimpiai közvetítést: az ideális, nyugodt forgatókönyv szerint, jön az esélyes és nyer. De ez már talán a legritkább esetben fordul elő: amikor az egyik induló versenyzőt úgy hívják, hogy Johannes Høsflot Klæbo (régebben Björn Daehlie).
Tehát léteznek még további változatok.

Az egyik szerint, az esélyes versenyzőnek rossz a formaidőzítése, elesik, kicsúszik, lábát töri vagy elbizonytalanodik, nem bírja el az esélyesség terhét – de gondolhatunk bármi egyébre is –, és máris ott a lehetőség, hogy valaki más kerüljön a képzeletbeli trónra, hogy őt ünnepeljék, őt vegye vállára a tömeg, őt jegyezzék elsőként. A másik változatban sokan szerepelnek nagyon jól az utóbbi időben, és tippelni is nehéz, hogy ki nyeri meg az olimpiát. S ez a verzió sokkal gyakoribb. Mint ahogyan az is, sokkal gyakoribb, hogy nem nyerünk olimpiát. Az ottlévők egyszerűen azért, mert még dolgozniuk, edzeniük kell érte, vagy mert aznap valaki épp jobban teljesített náluk, és ők ezt nagyon jól tudják. Mi pedig azért, mert a kanapéról követjük és eszünkbe sem jut annyit erőlködni, folyton elfáradni egy perc boldogságért és hírnévért. Vagy azért, mert bár hagynánk fotelt, kanapét kényelmet, szívesen elfáradnánk, erőlködnénk, egyszerűen nincsen hol edzeni, nem olyanok sem a földrajzi adottságok, sem a település felszereltsége, sem az anyagi helyzetünk – mert úgy látom és hallom, hogy leginkább ezen az utóbbin múlik már a komoly sportkarrier.

Ha a gyerek épp atlétikában jó, hatalmas szerencsénk van: lehet belőle terepfutó, távgyalogló – és nagyjából ennyi, hisz már a nyíltvízi úszás is rizikós, a szennyezett folyóvízben. Bármi máshoz pedig pálya kell, sportcsarnok, úszómedence, illetve egyre jobb és drágább felszerelés, még akkor is, ha a gyereknek (így télidőn) a sízés vagy a hódeszkázás a hobbija.

Nem sok olimpikont ismerek személyesen. De el tudom képzelni, hogy a kezdeti, gyerekkori fellángolás után, sok nehéz döntést is meg kell hozni gyermeknek és szülőnek egyaránt. Tisztelettel és csodálattal gondolok most azokra, akik feláldozzák, amit csak lehet, hogy a gyerek fejlődhessen, haladhasson, megveszik neki, amit kell, beíratják a sportklubba, majd, ha kell, elengedik külföldre, hogy kiteljesedhessen, esetleg vele együtt költöznek. Azt hiszem, itthon még a sportként űzött gyalogláshoz is kevés, ami van, errefelé biztosan.

Tehát amikor az olimpiát nézzük, és azt látjuk, hogy például egy szebeni klubhoz leigazolt, 17 éves kolozsvári lány a 46. helyen végez, amikor azt halljuk és látjuk, hogy két fiatal székely hölgy egymást biztatja a 24. és 31. helyig, jusson eszünkbe a küzdelem, ami az olimpiáig vezetett: a sok áldozat és lemondás, ami a gyermek és szülei életében előléphet, és örüljünk neki, hogy van, aki megteheti.

Az egyáltalán nem ideális körülmények közül kikerült olimpikonoknak és szüleiknek innen a kanapéról is szeretettel gratulálok!

Etichete:
Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 13:29

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat

Az Oves Enterprise romániai vállalat az Edrone ukrajnai dróngyártóval katonai drónok közös romániai gyártásában állapodott meg. A...

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 10:47

Zajlik a sztrájk az egészségügyben

Ma reggel 7 órától határozatlan idejű általános sztrájkba lépett a Sanitas szakszervezet. A szakszervezet szerint a munkabeszüntetés...

Zajlik a sztrájk az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 08:53

Kelemen Hunor szerint már az első légtérsértő drónokat is le kellett volna lőni

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a Románia légterébe behatoló drónokat már az első ilyen incidensek alkalmával le kellett volna lőni. A...

Kelemen Hunor szerint már az első légtérsértő drónokat is le kellett volna lőni
Hírek hétfő, 2026 július 272026 július 27, 17:24

Kiutasít Románia egy orosz diplomatát

Bekérették hétfőn a külügyminisztériumba Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet, válaszként Románia légterének július 24-26....

Kiutasít Románia egy orosz diplomatát
Hírek hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:38

Rendkívüli ülésszakot tart a héten a parlament

Ötnapos rendkívüli ülésszakot tart mától a szenátus és a képviselőház. Olyan tervezeteket vitatnak meg, amelyek elengedhetetlenek az...

Rendkívüli ülésszakot tart a héten a parlament