Virágzó szerelem, bimbózó szalonna
Esmént kipipáltunk egy Bálint-napot. A szerelmesek pozitív érzelmeiből remélhetőleg a virág- és lakatárusokra is átsugárzott valamennyi, ha másként nem, legalább a könyvelési mérleg közvetítésével.
A néphit szerint ők lennének – nemdebár – a fő haszonélvezők.
Persze, ha a baconrózsákat kihagyjuk a számításból! Most még megtehetjük, de valószínűleg nem sokáig!
Arról van szó, hogy a tengeren túl, valahol Floridában, egy ötletes ifjú, név szerint Logan Rae (információink szerint nem fűzik rokoni kapcsolatok a Dacia-hoz), a Florida Atlantic University neurobiológus hallgatója, egyben a császárhús nagy tisztelője és virtuóza, egy ihletett pillanatában virággá lényegítette az epeszomorító finomságot. Rózsabimbót tekert belőle némi illúziókeltő segédeszközökkel.
A nem kifejezetten növényi zsírokkal telített, markáns szalonna-bukéjú alkotás elsöprő sikert aratott bő évvel ezelőtti bemutatóján. Akkor még mint születésnapi ajándék.
A januári premiert követően már Bálint-napi figyelmességként is komoly igény mutatkozott rá. Mint tudjuk, a kereslet kínálatot szül – aztán már akár fordítva is – így Rae rákapcsolt. Az üzlet annyira felpörgött, hogy rövidesen társra lett szüksége, bevette a boltba a 28 éves Kimmie Hruda-t, együtt hozták létre a Bacon Boxes fantázianevű céget.
A szalonnarózsák hatalmas lelkesedést váltottak ki fogyasztói körökben, de más síkidomokban is. A márkát rövidesen a császárhús Louis Vuitton-jaként emlegették már, a Bacon Box honlapján pedig az idei Bálint-nap küszöbén a következő üzenet fogadta a kuncaftokat: Sajnáljuk, a váratlanul erős médiavisszhang miatt a szerelmesek napjára nem tudunk már szállítani! A „kiárusítva” kulcsszó felhasználásával viszont 20%-os kedvezményt hirdettek a későbbi dátumra rendelőknek.
Aki még mindig ingadozik, annak eláruljuk, hogy Kimmie tanúsága szerint termékeik a Föld természeti rendszereinek szigorú tiszteletben tartásával készülnek, biofarmokon nevelkedett, biotakarmányt fogyasztó marhákból.
„A biomarhák írásos beleegyezésével és szándéklevelével” – tehetnénk hozzá, de igazából erről nem tudunk pontosabbat.
Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2016 február 15, 14:27