Élő Kolozsvári Rádió

…kis pacsirta. Rajzok után hangzó változatban is

babot_vittem_a_malomba

Sántha Emőke illusztrációja

Hangzóanyag készül a Kallós Zoltán Alapítvány által tavaly kiadott, olvasni még nem tudó gyerekeknek szánt …kis pacsirta című rajzos-dalos könyvhöz.

Sántha Emőke – a rajzok készítője – hosszú ideje tanít népdalokat erdélyi tánctáborokban. Mivel a gyerekek türelmetlenek a népdalok szövegének a megtanulásához, megszületett a rajzos daloskönyv ötlete, amelyben öt tájegység harmincnégy népdala szerepel, soronként lerajzolva.

A …kis pacsirta című könyvhöz készülő hangfelvétel kapcsán Sántha Emőke elmondta:

„Miután megjelent a könyvecske, nagyon sokan kérték. Arra gondoltam, ha már gyerekeknek szól, akkor gyerekek fogják leénekelni, és gyerekek is muzsikálnak. Így esett a választás a válaszúti kollégiumban tanuló kicsikre, egy-négy osztályosokra. Kiválogattam öt gyerkőcöt, akinek a hangja jó, és a tűrőképessége is elég széles. Ahogy elkezdődött az iskola, mi is elkezdtük a próbákat. Szeptember óta hetente egyszer Kisfaludi Attilával, aki a zenészeket tanította, kimentünk válaszútra, tartottunk egy órás, másfél órás próbákat, és akkor most beértünk a célegyenesbe. Szeretnénk, ha március huszonhatodikára, a Zoli bácsi szülinapjára a CD meglenne.”

Sántha Emőke a …kis pacsirtáról:

 

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 február 9, 17:32

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 13:13

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?

Heti három alkalommal jelennek meg hétfőtől az eRPIgráfiák, élesen vagy viccesen, elgondolkodtatóan vagy csak megmosolyogtatóan, de mindig...

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 12:44

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben

Modern hangzású afrikai ritmusok, közép-európai eklektika és kísérleti elektronika, valamint energiával teli, fesztiválhangulatú, balkáni...

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Hangoló szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 11:53

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:44

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról

Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját...

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:50

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál

Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 12:39

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n

Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n
Hangoló péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 10:58

“A legszebb karakterű papunk”

“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...

“A legszebb karakterű papunk”
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:49

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”

Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”