Élő Kolozsvári Rádió

Addig énekelte, míg rajz lett belőle – Sántha Emőke rajzos daloskönyve

Ha valaki a következő feladatot kapná rajzórán: Illusztráljátok a következő sort:  „Megsárgított engem a szerelem”. Vagy azt, hogy: „A Jóisten borítsa rád az eget” –  Mit csinálna?

Többségünk pont-pont-vesszőcske stílusban odamaszatolna valamit, a leány banya lenne, a legény meg valamiféle madárijesztő. Pedig népdalaink rendkívül plasztikusak, valósággal papírra kívánkoznak. Ügyes kezű emberek ecsetjéből, tollából csodákat varázsolhatnak elő.Emo konyve_2

Sántha Emőke hosszú ideje tanít népdalokat erdélyi tánctáborokban. Kicsitől nagyig, pelenkástól hetyke bajuszosig mindenféle emberek megfordulnak ott. A felnőttek valahogy megbírkóznak négy, nyolc, tizenkét sorral, a gyermekeknek azonban végesebb a türelme. Így született meg Sántha Emőkében a rajzos daloskönyv ötlete, amelyben öt tájegység 34 népdala szerepel. Sehol egy hangjegy, a sorokat a rajzok „támasztják meg”.

A „…kis pacsirta” című könyvről hallják az illusztrátorrá lett rádióst, Sántha Emőkét.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 július 24, 17:57 / actualizat: 2015 augusztus 11, 20:19

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia