Élő Kolozsvári Rádió

Bírósági döntés: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak engedélyeznie kell a Székely Szabadság Napjának megszervezését

A Siculitas Egyesület egy évvel ezelőtt nyújtotta be a Székely Szabadság Napjának 2016. március 10-i megszervezésére vonatkozó előzetes bejelentést, ami kitér arra, hogy a székely vértanúk emlékművénél megtartott megemlékezést felvonulás követi a város központjába Székelyföld autonómiájáért, és tiltakozásként Románia tervezett közigazgatási átszervezése ellen. A polgármesteri hivataltól kapott elhárító levél átvétele után az egyesület a Maros Megyei Törvényszékhez fordult, amely (január 8-án) pénteken kihirdette alapfokú ítéletét az ügyben. Ez kötelezi Marosvásárhely városát és a polgármesterét, hogy bocsássa ki az engedélyt a rendezvény megszervezésére, úgy, ahogyan azt az előzetes bejelentés leírja.

sznt

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 január 12, 09:47

Minden idők legforgalmasabb júniusa volt a kolozsvári repülőtéren
Hírek csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 10:52

Minden idők legforgalmasabb júniusa volt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári repülőtér volt a második legforgalmasabb a bukaresti után az idei első félévben – derül ki a légikikötő féléves...

Minden idők legforgalmasabb júniusa volt a kolozsvári repülőtéren
25 lejes díjat vezetnének be az EU-n kívüli, kisebb értékű rendelésekre
Hírek szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 16:50

25 lejes díjat vezetnének be az EU-n kívüli, kisebb értékű rendelésekre

A pénzügyminisztérium egy 25 lejes átalánydíj bevezetését javasolja az EU-n kívüli országokból Romániába érkező, 150 euróig terjedő...

25 lejes díjat vezetnének be az EU-n kívüli, kisebb értékű rendelésekre
Jövőre ismét nyáron tartanák az érettségi szóbeliket
Hírek szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 12:06

Jövőre ismét nyáron tartanák az érettségi szóbeliket

A következő tanévben már nem télen tartanák az érettségi szóbeli és kompetenciavizsgáit. Az oktatási minisztérium új javaslata szerint...

Jövőre ismét nyáron tartanák az érettségi szóbeliket
A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD
Hírek kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 08:27

A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD

A Szociáldemokrata Párt a kiváltságok eltörléséről szóló intézkedéscsomag elfogadásához és a beruházások folytatását lehetővé...

A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD
Hírek kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 08:25

Ilyen változások jöhetnek a magánnyugdíjalapnál

Akinek a magánnyugdíjalapnál összegyűlt megtakarítása nem éri el a szociális minimálnyugdíj tizenkétszeresét, az továbbra is egy...

Ilyen változások jöhetnek a magánnyugdíjalapnál
Hírek hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 15:57

Parlamenti vizsgálóbizottságot kér az RMDSZ Nőszervezete a családon belüli erőszak miatt

Hetente átlagosan egy nő veszti életét családon belüli erőszak következtében – hívja fel a figyelmet az RMDSZ Nőszervezete, amely...

Parlamenti vizsgálóbizottságot kér az RMDSZ Nőszervezete a családon belüli erőszak miatt
Hírek hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:20

Katasztrófavédelem: nagyon sok tűz volt az elmúlt hétvégén

A hét végén országos szinten 588 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek közül 439 tarlótűz volt, melyek nyomán több mint 1500 hektár...

Katasztrófavédelem: nagyon sok tűz volt az elmúlt hétvégén
Hírek péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 08:33

Netanjahu el akarja foglalni a teljes Gázai övezetet

Izrael a Gázai övezet teljes egészét katonai ellenőrzése alá szándékozik vonni – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök...

Netanjahu el akarja foglalni a teljes Gázai övezetet