Élő Kolozsvári Rádió

Az RMDSZ-es polgármesterek szinte háromnegyedének van esélye az újraválasztásra

szavazas_pecset_valasztasAz RMDSZ-es polgármesterek 72 százaléka nagyon nagy eséllyel újra indul az idei önkormányzati választásokon – közölte az önkormányzatokért felelős alelnök, Ilyés Gyula. A szövetség polgármestereink 8-9 százaléka nem jelölteti magát, de van már helyettük olyan jelölt, aki a választások nagy esélyese. Mintegy 3 százalék azoknak a polgármestereknek az aránya, akik nem indulnak újra, és egyelőre nincs helyettük befutó jelöltje az RMDSZ-nek. Ezeken a településeken az lesz a helyi szervezet feladata a következő hetekben, hogy megfelelő jelölteket találjon – mondta Ilyés Gyula. A magyar polgármesterek 10 százaléka ugyanakkor bizonytalan, többen a második, harmadik mandátumuknál tartanak, belefáradtak, még gondolkoznak azon, hogy vállaljanak-e újabb jelölést. Ilyés Gyula hangsúlyozta az alpolgármesterek szerepét azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester. Ők román polgármesterekkel dolgoznak együtt, és nagyon fontos szerep hárul rájuk – mondta.

A helyhatósági választásokra készülve Erdélyben eddig a magyarlakta települések mintegy felét, 125 helységet térképezett fel az RMDSZ ügyvezető elnöksége, az infrastruktúra állapotát, a közszolgáltatások minőségét, árszintjét, a különböző uniós finanszírozású programok és kormányprogramok lebonyolításának helyzetét,  a földtörvény alkalmazásával kapcsolatos gondokat, valamint a helyi közigazgatási viszonyokat, és az önkormányzati jelöltállítást illetően.

RMDSZ

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 január 9, 17:07

Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 21:41

Első nyilatkozatok urnazárás után

Reagáltak az államfőjelöltek az urnazárás utáni exit pollok előrevetítéseire. George Simion, az AUR jelöltje előre rögzített...

Első nyilatkozatok urnazárás után
146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése