Év-elő
Ha már a levetett zakó elhanyatlik a karfán, a konfettiszőnyeg is feltűrődik a cipőtalp alatt, és a gyógysörök elindultak tüzet oltani, ideje megragadni az ideális pillanatot a jövőbe-tekintésre. A jövő, mely már itt van annyira jelenidősen, hogy az már több mint nyomasztó.
Articol editat de , 3 január 2016, 10:30
Vízkeresztkor felébred az ország s vele együtt annak polgárai is kipislognak a dunyha alól. De addig is: a lencse utóízét már leküzdötte a szervezet, hősünk arra kényszerül, hogy elmélázzon, mitől jut majd 15-ről 16-ra , hogyan ossza be erejét és képzeletét egy egész esztendőre.
Szökőév ugyan, de ez nem enyhíti a perspektivikus gondolatok kényszerét. Egy évnek idejében kell megágyazni, hogy szépen, zökkenőmentesen fejlődjön fel, ha ultraoptimista hangnemben fejezném ki magam még azt is megkockáztatom: teljesedik ki.
A tavalyi restanciákat glédába állítva már megfelelő kiindulópont adatik, bár a többesztendős tapasztalat igazolja: ami tavaly még sürgető feladatnak minősült, az hanyagolható, másodlagos kihívássá silányul, mert új szakaszhoz vadonatúj prioritások dukálnak, meg hát ott van a memória megszépítő, árnyaló és megbocsátó hatása-ereje.
Hogyha hinni lehet a mexikóiaknak, és miért is ne szavaznánk némi bizalmat nekik, szőlőt kell enni az újév küszöbén, minden egyes hónapra egy szemet szánni és innen lehet megtudni, hogy február savanyú lesz, vagy augusztus szuperédes, esetleg épp fordítva.
Arra, hogy mit tudunk kipréselni 2016-ból és mustjának zamata mire hasonlít leginkább, majd háromszázhatvanöt nap múlva döbbenünk rá, mikor gyöngyöző kupával markunkban újra a mánusokat fixírozzuk és a soron következő leltárt állítjuk össze legalább vázlatosan.
Rostás-Péter István
