Listen Live Kolozsvári Rádió

Halmozott ajándék

hegy-tel-csucs-maszasLegalább két évet sietett ez a jegyzet, s ha 2017 decemberében nincs jobb ötletem, hát újra be lehet majd olvasni – íme a szöveg első előnye. Másodjára azért éri meg e témával foglalkozni, mert felmenti szerzőjét a karácsonyi sablonoktól, bejáratott és elcsépelt szófordulatoktól, apró korty friss levegőt zúdít a dzsingelbelles giccsesre turbózott közegbe.

Halmozott ajándék

Articol editat de , 25 december 2015, 10:30 / actualizat: 26 december 2015, 0:11

Friss északi szippantás, mert a hír onnan a sarkkörről gördült elém: Norvégia egy hegyet ajándékozna Finnországnak. Jószomszédi viszonyuk igazolásaként és mert a finn táj tektonikája legfeljebb magasra nyúlt dombokban bővelkedik. A Halti hegy csúcsa 1324 méteres, mindössze 40 méternyit kellene kiigazítani a határvonalon, hogy Helsinkiben átírhassák a földrajzkönyveket.

Az ötletet egy nyugdíjas térképész vetette fel csakhamar online kampányt gerjesztett, amely már az első percektől szimpatikus kezdeményezésnek bizonyul. Modern nemzetállamok nem szoktak ilyen gesztusokat tenni, legfeljebb területcseréig merészkednek, vagy döntő bíróságokon tesznek szert a vitatott területekre. Nem lesz ragadós a példa, pedig lenne még néhány állam itt Európában, de szerte a világon is, amelynek jól fogna egy csúcs, pár kilométernyi tengerpart, vagy egy autósztrádányi nyomvonal.

Az sem biztos, hogy az oslói kormányzat bevállalja az adományozást, melyre csak 2017 december hatodikán kerülne sor, amikor Finnország függetlenségének centenáriumát ülik. Mégis jó eljátszani a gondolattal, hogy Joulupukki, a legmikulásabb mikulás zsákjában a mindenféle földi jó mellett egy hegycsúcs is ott szorong majd a finom illatú finn fenyőfa alatt.

Rostás-Péter István

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz