Élő Kolozsvári Rádió

A korrupció (h)arcai – ZeneTérben Magyari Nándor László szociológus

Magyari.N.Laszlo.Zeneterben1A hazai és kelet európai korrupcióról, valamint az ellene folyó harc színeváltozásairól beszélgettem  MAGYARI NÁNDOR LÁSZLÓ szociológussal, A közéleti korrupció román modellje című tanulmány szerzőjével a  december 10-i  élő ZeneTérben. Szerinte nálunk a korrupció

kulturális örökség, belenevelkedünk. Alapjáraton ebbe a társadalomba bele van kódolva”. Azért olyan elterjedt, mert „a román társadalom státustársadalom. Az emberek meg vannak győződve, hogy a ranggal, címmel rendelkező embereket különféle jogok és előjogok illetnek meg. Senki nem veszi komolyan, hogy  egyenlőek vagyunk”.

Vendégem többek közt a következő kérdeseimre/dilemmáimra válaszolt: Melyik veszélyesebb: a nagy vagy „kiskorrupció”? Vajon mondhatjuk azt, hogy maga a rendszer (is) korrupt? Olyan értelemben, hogy valósággal „kikényszeríti” a korrupciót, illetve annak  szélsőségesen magas arányú „előfordulását”?   El lehet-e képzelni  „hálapénz”  nélkül a hazai egészségügyet?

Közben minőségi, „életszagú” rockdalok szóltak, például arról hogy „a rossznál már a kevésbé rossz jónak mondható” (Koncz Zsuzsa: Század utca 21) és hogy  „az autódat az úttal együtt lopják el, ha másként nem lehet” (Zorán: Vadkelet), továbbá: „ha felmegy holnap a virsli ára, gondolj Etiópiára” (Bumeráng: A biztonság relativitása).

A lejátszóra kattintva a műsor rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg. A teljes műsort az Éjszakai Váltásban ismételjük meg december 21-én, hajnali 2 óra 2 perctől. (Mihály István)

Korrupcioellenes

Articol editat de mihaly.istvan, 11 december 2015, 11:16

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját