Listen Live Kolozsvári Rádió

Donát 160: Egy kis hadtörténet makettekben (1.rész)

Donát 160: Egy kis hadtörténet makettekben (1.rész)

Articol editat de laszlot, 7 december 2015, 16:00 / actualizat: 8 december 2015, 2:48

Dr. Murádin János Kristóf történész a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára érdekes szenvedélynek, hobbinak a jó értelemben vett rabja. Aki sokoldalú műveltségét ismeri és tudja azt, hogy történészként elsősorban a 20. század világában jártas, nem lepődik meg azon, hogy szabadidejében egy olyan „függőséggel” küzd, amely nyugodtan összeköthető szakmai elkötelezettségével és a hadtörténetben való jártasságával. Murádin jános Kristóf szabadidejében a különböző szárazföldi, vízi és légtéri hadászati járművek, eszközök szenvedélyes modellezője. Aki augusztusban a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata keretében megtekinthette a Sapientia-egyetem új, tordai úti épületében az általa összeállított makettkiállítást, nemcsak meggyőződhetett elkészítőjük hozzáértéséről, hanem áttekintést kaphatott az emberiség hadtörténetének egy fontos szeletéről. Következzék annak az interjúnak az első része, amelyet Murádin János Kristóffal készítettünk a helyszínen.

Riporter: László Tibor

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját