Rácsirodalom

Irigylésre méltó is lehetne Mircea Cărtărescu, de most nem csak azért, mert pályája töretlenül ível és legutóbbi nagy könyvvásáron új testes kötettel lepte meg rajongóit. Az író sikere bizarr matekkel átszámolva másként is kamatozik: Dorin Tudoran azon morfondírozva, hogy a lesittelt nagyfiúk úgymond szellemi tevékenységgel csökkenthetik a rájuk kiszabott büntetés tartamát, megpörgette a képzeletét és virtuálisan rács mögé tuszkolta a Nobelre jelölt írótársat.

Azt feszegeti Tudoran, hogy milyen előnytelen helyzetbe sodródna a több nyelvre lefordított Cărtărescu, aki bár könnyedén ír, de lassan dolgozik: új regényén is öt évig pepecselt, igaz 800 oldalnyi szöveget „termelt”, ami prózában már teljesítménynek számít.

Ehhez képest a lefülelt notórius adócsalók és vesztegetők seperc alatt piacra dobnak hivatalosan szakmunkáknak nevezett irományokat, van közöttük olyan is, aki a zárka szűkösségét hirtelen feltörő grafomániával enyhíti, mondhatni sorozatban ontja a könyveket. A börtönirodalom klasszikusan memoárokból állt eddig, legfeljebb egy-egy fordítás, de mindez csak utólag kamatozott, ha a mű elég érdekesre, vagy nívósra sikeredett. Filmforgató-könyveket is szerkesztettek némelyikből, amitől nőttön nőtt a hozzáadott érték és jó esetben a szerző számláján levő összegek is.

Kíváncsi lennék a börtönök könyvtáraiban megejtett gyorsleltárra, mi mindent árulna el a lajstrom. Persze ott, ahol van ilyen. Hogy mennyire szegényes a választék, mit olvasnak előszeretettel az elítéltek, szerzők , műfaj szerint lebontva a preferencia-listát. El tudom képzelni amint újabb polcot szerelnek fel, mert a hálás bentlakó tartozik annyival az intézménynek, hogy egy tiszteletpéldányt adományoz az ad-hoc alkotóháznak, hiszen valljuk meg, ha nem kap beutalót, s nincs hirtelen temérdek szabad ideje, nem szánta volna magát írásra.

Jó hosszú polcot ajánlatos leszabni a börtönműhelyben, mert az íráskedv ragadós lehet, de azért is mert így van rá esély, hogy egy-egy eltévedt Cărtărescu-kötet is megférjen a sor szélén, diszkréten, a megtűrtek visszafogott melankóliájától illatozva.

Rostás-Péter István

Articol editat de , 27 november 2015, 20:57 / actualizat: 27 november 2015, 23:07