Élő Kolozsvári Rádió

„Van aki a politikai elitet felváltsa”

Peter-Laszlo-szociologusA bukaresti Colectiv klub tragédiáját követő tüntetések okairól és következményeiről beszélgettünk Péter László szociológussal, egyetemi tanárral a Hangoló keddi kiadásában. Annak ellenére, hogy a kormányfő lemondott, a tüntetők azt szeretnék, ha a teljes politikai elit kicserélődne. Szociológus szemmel voltak-e ennek valamiféle előjelei? Összehasonlítható a bányászok által levert 1990-es tüntetésekkel? Lehetséges-e Romániában a politikai elitcsere, van-e utánpótlás a civil társadalomban? – kérdeztük meghívottunktól.

Péter László: „Az Egyetem téri és a kolozsvári tüntetők alapvetően a politikai osztály lecserélését kérik. Hogy ez gyakorlatban kivitelezhető-e? Nem kivitelezhető. A demokráciában képviseleti rendszer van, ahol a nép formális képviselői kezébe adja a hatalmat. Kontrollálni azonban lehet és kell is. A politikai osztálynak pedig vannak olyan szegmensei, amelyet igen is le kell váltani. Itt azokat a személyeket lehet megjelölni, akiknek az igazságüggyel problémáik vannak, akikre rábizonyosodott vagy gyanú alatt vannak, hogy korrupciós ügyekbe keveredtek.”

Hallgassa meg a teljes beszélgetést! Házigazda: Zilahi Csaba.

Szerkesztő: , 2015 november 10, 20:29

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Hangoló csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 12:47

Három tantárgyat is taníthatnak majd

Kettős, filozófia-művészettörténet szakot indítanak négyéves képzésben a következő tanévtől a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A 20...

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Finom falatok otthona
Hangoló szerda, 2026 március 252026 március 25, 08:47

Finom falatok otthona

Töltött gomba spenótos, napraforgómagos, parmezános krémmel, tormás-paprikás csülökkrém bruschettával, pásztorpite, almabortorta,...

Finom falatok otthona
Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Hangoló hétfő, 2026 március 232026 március 23, 06:59

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk

Maradj biztonságban a neten címmel indított országos figyelemfelkeltő kampányt a román közszolgálati rádió. Célja, hogy ráirányítsa a...

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel
Hangoló kedd, 2026 március 172026 március 17, 12:20

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel

Garázsvásárt rendez Kolozsváron a Koinónia kiadó: március 20–21-én (pénteken és szombaton is) gyerekkönyvek kiadóinak termékeit...

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 11:30

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?

Maradj biztonságban a neten! – ezzel a felhívással zajlik a közszolgálati Román Rádiótársaság egyhónapos kampánya. Műsorainkban...

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 07:10

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns...

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Hangoló csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 12:19

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül

Maradj biztonságban a neten – ezzel a felhívással indított egyhónapos tudatosító kampányt március elején a közszolgálati Román...

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül
Hangoló szerda, 2026 március 112026 március 11, 13:52

Kallós-kvíz és a népművészet továbbéltetése

Egyre közelebb van Kallós Zoltán népzenegyűjtő születésének századik évfordulója (március 26.). Nemrég hallottak műsorainkban arról,...

Kallós-kvíz és a népművészet továbbéltetése