Címlap » Műsorok » Zenetár » Zenetér: Életerős iskola, sikeres énekkarral

Zenetér: Életerős iskola, sikeres énekkarral

Életerős iskola, tele dinamizmussal, jókedvvel – újraindulása 25. évfordulóján ilyennek látják iskolájukat a régi és a jelenlegi diákok, pedagógusok. A Kolozsvári Református Kollégium 1990 őszén szinte a semmiből létesült: ahogyan Csiha Kálmán néhai református püspök mondotta, „az iskolának teste még nincs, de lelke van és élni akar.” Tizenkét év telt el, mire belakhatta az Ókollégium Farkas utcai épületét, ám a mostoha körülmények között is jó közösség alakult és mindig voltak szülők, akik bíztak abban az útravalóban, amelyet a református kollégium adhat.
A két napos rendezvény, amellyel megünnepelte az évfordulót nyilvánvalóan a résztvevők örömére szolgált: egyformán fontosnak érezték megmutatni, hogyan járják a kicsit a palotást és hogyan énekel a kórus, illetve, hogyan csendül össze a jelenlegi énekkar hangja a régi kórustagokéval, vagy hogy mi mindenről olvashatunk az ünnepi évkönyvben.

A kollégium „szelleme”

Nem lehetett véletlen, hogy sok szó esett egy titokzatos, de fontos „lényről”: a kollégium szelleméről. Fontosságát jelzi, hogy a bennfentesek szerint csakis 3 l-el illik emlegetni.
Ha jól emlékszem, Sánta Imre lelkész utalt rá először, mondván, hogy bár soha senki nem látta, de mégis mindig határozottan éreztette jelenlétét.

Útlevél az élethez,

– amely mélyen meghatározta és meghatározza a kollégiumi identitást – véli iskolalelkész.

A kollégium szellemisége

A kollégium „szelleméről”, azaz arról, hogy mi is a lényege annak a sajátos útravalónak, amellyel a kollégium útja bocsátja diákjait az életbe, Székely Árpáddal is beszélgettünk, abban ugyanis mindenki egyetértett, hogy a kollégium igazgatója fontos szerepet játszott abban, hogy tudtak róla, találkozhattak vele. Bár a „szellem” mibenlétét illetően az igazgató azért pontosított:

Kerek évfordulók kapcsán hajlamosak vagyunk, sőt, kötelességünknek érezzük, hogy visszatérjünk a kezdetekhez.
Életerős iskola, amelyben minden sarok tele van élettel, jókedvvel, dinamizmussal – hangsúlyozta a Farkas utcai templomban tartott ünnepségen Kovács Tibor. Az iskolalelkész úgy érzi: a kollégiumban mindenkor elsősorban lelki otthont, illetve életeket építettek.

Az újraindulás meglehetősen mostoha körülményeit idézi a Péter Miklós 1991-es keltezésű verse, amelyre még mindig sokan emlékeznek.

Péter Miklós:

Meghívó a kolozsvári Református Kollégiumba

                                         Ha meglátogattok,

a kapun lábujjhegyen lépjetek be,

és némuljatok el a folyosón végig.

Itt minket is csak fogcsikorgatva tűrnek.

                                         Ha felkerestek,

mi tiszta szívvel fogadunk,

csak kissé nehéz lesz leülnötök:

a mi osztályunkba raknak minden törött széket,

és velünk fizettetik a kárt.

                                         Ha időztök egy keveset nálunk,

ne maradjatok sötétedésig:

ilyenkor kövek zúzzák be az ablakot,

s félő, hogy eltalálnak.

                                         Ha elkísértek

a zsúfolt buszon hazafelé a város széléről,

ahová száműztek, mert a Farkas utcában

túl sok a magyar szó:

a gúnyos megjegyzésekre választ ne pazaroljatok.

Úgysem értenék.

                                         Ha eljöttök velünk

szállásunkig a másik városvégre,

átbotladoztok szeméthalmokon,

és anélkül, hogy megvertek volna,

sikerül eljutnotok a szobánkig –

akkor már beszélgethetünk.

                                         Ha majd itt lesztek,

megértitek, hogy otthontalanságban

hajlékot, védő várat, erős bástyát:

zsoltárt éneklő hajthatatlanságot

ezen az áron bőven ád Urunk.

                Kolozsvár, 1991.

A verset Rostás-Péter István mondja el:

Lehetséges, hogy az idő megszépíti a múltat, de hajlamosak vagyunk hinni Sánta Imrének, aki szerint bár mai viszonyokhoz képest szinte semmi sem volt, ők akkor is boldogok voltak, itt kezdtek el élni tanulni.

A legfontosabb megtanulandó, ami meghatározó Székely Árpád igazgató szerint a belső értékek tudatosítása.

A kolozsvári Református Kollégium a kezdetektől amerikai kapcsolatokat is alakított, olyan kapcsolatokat, amelyek ma is élnek. Egyebek mellett két zsáknyi levél is tanúsítja a bensőséges kapcsolatot, amely a támogatókat és a támogatottakat összeköti. Ezt az is bizonyítja, hogy Lauer Edit, az Amerikai Magyar Koalíció tiszteletbeli elnöke, aki a kezdeti időszakban tolmácsként segítette Csiha Kálmán püspököt az amerikai kapcsolatok kialakításában, valamint Nádas Gabriella, az amerikai ösztöndíjprogram koordinátora is eljött az ünnepségre.

Az énekkar: „főszereplő” az iskola életében

Természetes, hogy az ünnepi műsorban főszerepet kapott a Kollégium kórusa is, amely kezdettől „főszerepet” játszik az iskola életében, s amelyhez ez alkalommal két ének erejéig csatlakoztak a volt kórustagok is.

A Református Kollégium vegyeskarának önálló karácsonyi koncertje nélkül már el sem igen tudnánk képzelni Kolozsváron a karácsonyt, az ünnep része ugyanakkor az ortodox szemináriummal közös karácsonyi fellépés is. Nemrég a magyar napok keretében a Főtéren énekelt a miskolci Lévay József Református Gimnázium kórusával, de a Kolozsvári Rádióban is volt önálló adventi hangversenye. Koncertezett az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Hollandiában, fellépett Budapesten, Debrecenben, Szegeden, de rendszeresen énekel számos hazai gyülekezetben.
A középiskolák országos versenyein mindig dobogós helyen végzett, legutóbb II. díjat szerezett Nagyváradon.

A kórus kezdettől máig az iskola „brandje” – hangzott el büszkén a kerekasztal beszélgetésen. Székely Árpád azonban másképpen fogalmaz: szerinte a kórus feladat, amely nemcsak zenére, életre is nevel.