Listen Live Kolozsvári Rádió

Ordás sütemény Jobbágytelki-módra

ordas-sutemeny Mai ÍzLelő rovatunk vendége Molnár Ildikó, a Marosvásárhelyi Rádió Rádiós Rétes című műsorának szerkesztője.

Ordás sütemény Jobbágytelki-módra

Articol editat de deak.gyongyi, 28 október 2015, 13:35 / actualizat: 28 október 2015, 22:46

„Ennek a műsornak az eredeti terve az volt, hogy egy picit a hagyományos konyhát valahogy elevenítsük fel és égessük be a fiatal hallgatók, a fiatal háziasszonyok szívébe, úgy, hogy elsőként olyan falusi asszonyokat interjúvolunk meg és megyünk el a konyhájukba együtt főzni velük, akik érdemben hordozzák ezeket az értékeket és át tudják adni a hallgatóknak. Nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon kevesen vannak, akik jó húslevest tudnak főzni – tessék, ez egy egyszerű példa, és szerettünk volna ezen változtatni. Aztán ott van az alternatív konyha, ezeknek a hagyományos recepteknek a továbbgondolása, és úgy gondolom, hogy a Culina rovattal Kulcsár Székely Attila nagyon jól hozza az alternatív konyhát, egy picit fantáziálgatunk ezen a témán. Most már úgy látom, hogy sikerrel. Persze, azt gondolná az ember, hogy ki hallgatja ezt a műsort, és ilyenkor jövök rá, hogy hasznos, meg amikor felhívnak, hogy olyan jó volt ez a dolog, és milyen jó, hogy mondták, mert mennyivel könnyebb így most már. Nagyon sok visszajelzés ékezik, amiből arra következtetünk, hogy bizony jókat tudunk, mondani, jó dolgok hangzanak el.”

Egy kedvenc receptet áruljál el, kérlek, hallgatóinknak.

„Hadd gondolkozzam egy pillanatig…Jó, akkor mondok egy olyan receptet, amit nagyon szeretünk. Jobbágytelkén élünk, és időnként szoktunk kapni ordát a szomszédasszonytól. Ezt önmagában nem tudjuk megenni, és akkor kitaláltuk, hogy ordás süteményt készítünk belőle. Ehhez készítünk egy egyszerű kavart tésztát, amihez összekeverünk egy bögre lisztet, egy bögre cukrot, egy bögre olajat, pici só, egy tojás – de, ha valakinek van más kavart tészta receptek, készítse el azt. Az ordát fél vajjal alaposan összedolgozzuk, ízlés szerint teszünk hozzá cukrot meg vaníliát. Az ordakrémet beletöltjük a kettévágott kavart tésztába. Porcukorral meghintve, hihetetlenül finom.”

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz