Mindennapi adataink
A személyi szám, egy biztosító kártya szériája vagy a lányom telefonszáma – ha átlagemberként illetéktelenekhez kerülnek ehhez fogható információk, enyhén idegessé válnék. Amikor a CIA főnöke az ideges ember, az már merőben más történet. Az adatkalóz szakmai sikerként könyveli el, hogy betört íme olyan zónákba, ahol amúgy az adatgyűjtést irányító személyek mozognak, az amerikai polgár pedig, ha nem paranoid típus, ránt egyet a vállán.
Az illegálisan – magyarabbul fogalmazva sunyi eszközökkel megszerzett adatok birtokosa két dolgot tehet: gyűjteményébe illeszti az újabb trófeát, és amikor épp nem kajtat információk után, elmereng öncélú kollekciója fölött. Vagy extrovertált – kommunikációra és elismerésre éhes alkat, aki közkinccsé teszi szerzeményét. Személyre szóló dicséretet nem vár, hiszen többnyire álnéven, vagy névtelenül cselekszik. Beéri azzal, hogy a téma pár napig közkézen-szájon forog: mintegy közvetett elismerést csikar ki és csendben, árnyékban hízik a máj.
Kezdetleges fémdetektorral irdatlan mennyiségű XV. századi török ezüstpénz-leletre bukkant évekkel ezelőtt Râmnicu Vâlcea mellett egy férfi. Választhatott volna: felkeresi a numizmatákat és jó áron értékesíti a több tízezer darabos leletet, vagy bejelenti, hivatalosan milyen szerencsés volt. Az amatőr kincskereső bevallotta és átadta a hatóságoknak az ezüsthegyecskét. Kapott egy köszönő oklevelet, egy fotót a hálás kormányfői kézfogásról, és egy meg-megújuló ígéretet, hogy a törvény szerint a talált érték húsz százalékának megfelelő juttatásban lesz része. Mára már odáig fajult a dolog, hogy hősünk azt fontolgatja: beperli a művelődésügyi tárcát a késlekedésért.
Hogy mégiscsak legyen derűlátó vége ennek a jegyzetnek: jelentem, a SRI újabb munkatársakat alkalmaz: a szakmák és a feltételek nyilvánosan az intézmény honlapján lecsekkolhatók. Számítógépes kalóz és kincskereső nem szerepel a listán.
Rostás-Péter István
