Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron is látható A kommunizmus fanyar hagyatéka címet viselő tárlat

MIRRORS1A kommunizmus fanyar hagyatéka Romániában – ez volt a témája annak a három részből álló rendezvénysorozatnak, amelyet a Mirrors of Romania holland alapítvány szervezett. Az alapítvány célja a romániai kortárs művészet népszerűsítése Hollandiában. A rendezvény első két szakasza Hágában zajlott, 2014. decembere és 2015 februárja között. Holland és román képzőművész szakos diákok egy hónapos alkotómunkában vettek részt, előadásokat hallgattak, majd a kommunizmus örökségét körüljárva készítették el alkotásaikat. Ezek láthatók most, október 8-11. között Kolozsváron is, a Művészeti Múzeumban. A tárlat október 8-án nyílik, 18,30-kor. Október 9-én, 15,00 órától előadások, beszélgetések zajlanak a Mátyás házban, ugyancsak a témában. Jelen lesznek a workshopon résztvevő diákok illetve hollandiai és hazai művészeti intézményvezetők. A Hangoló vendége volt a Mirrors of Romania alapítvány  két vezetője, Deuten Makkai Réka és Herman Suzie. 

mirror3Az eseménysorozat egyik állomása szintén Hága volt, a Művészeti Akadémia díszgalériáját alakította át humorral és kritikával telített falrajzaival Dan Perjovschi, aki egyébként a diákoknak is előadást tartott a kommunizmus idejében zajló művészeti életről. A fiatal művészek elsősorban azt járták körül: mi a művész szerepe egy elnyomott társadalomban?

A Hangoló házigazdája: Szuszámi Zsuzsa. 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 október 7, 22:38

Etichete:
Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel