Listen Live Kolozsvári Rádió

ZeneTérben Benkő Levente közíró, történész, „transylmán” dalszövegíró

 

ZeneTérben Benkő Levente közíró, történész, „transylmán” dalszövegíró

Articol editat de mihaly.istvan, 2 október 2015, 14:47

BenkoLevente2.Zeneterben.2015.10.01Benkő Levente a komoly és a vidám. A ZeneTér október 1-jei – szokás szerint élő – kiadásában a történész-közíróval legutóbbi köteteiről, s ezek kapcsán a nagybetűs történelem(kutatás) útvesztőiről, no meg a kisbetűs történelemben igencsak sűrűn előforduló manókról, emberekről és fehérnépekről is beszélgettem.

Közben stílszerűen melankolikus és derűs, a történelem “edisoni” korszakát is idéző rockdalokat hallgattunk az LGT, a Fonográf, a Transylmania és az Omega repertoárjából. Vendégemről kiderült, hogy “civilben” s majdnem-titokban dalszövegíró is: a Transylmania együttes több újabb dalába “besegített”. Amúgy vérbeli székely, úgy ír ahogy él, a történelem – a második világháború, az 1956-os forradalom – tragikus eseményeit kutatja, s közben kétszer ötvenhat (kötetképes) vidám glosszát is sikerült megírnia. Ezek közül egyiket hallgatóinkkal is megosztotta az élő műsorban.

A lejátszóra kattintva műsor rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg! A teljes műsort az Éjszakai Váltásban ismételjük meg október 11-én, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől! (Mihály István)

BenkoLevente.Zeneterben2015.10.01

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Interjú kedd, 17 augusztus 2021, 14:32

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről

Jakab-Benke Nándor főszerkesztővel Mihály István beszélgetett Filmgaloppról, Magyar Napokról, Filmtettfesztről, és nem...

Sajtóklub: Nyári és őszi filmtettekről, Filmgaloppról, Filmtettfesztről
Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Interjú kedd, 3 augusztus 2021, 11:22

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő

A Művelődés új főszerkesztője nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Fiatalos lendülettel doktorál, tele van tervekkel. És persze...

Sajtóklubban Benkő Levente történész, szerkesztő
Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Interjú kedd, 15 június 2021, 11:26

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”

Ludvig Daniellával új könyvéről és a Teleki-ikrek kalandos életéről beszélgetett Mihály...

Sajtóklub: „Reggel a lovakat elvitték a háborúba”
Vírust szimatolók
Interjú csütörtök, 13 május 2021, 21:10

Vírust szimatolók

Rövidesen kutyák vehetik át az érkező utasok koronavírus-szűrését a Nagyszebeni Nemzetközi...

Vírust szimatolók
Interjú kedd, 27 április 2021, 12:29

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is...

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban
Interjú péntek, 12 március 2021, 11:48

A politikum esete a Nép Ügyvédjével

„Érted haragszom, nem ellened” – József Attila. Avagy a Nép Ügyvédjének...

A politikum esete a Nép Ügyvédjével
Interjú kedd, 9 március 2021, 13:15

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?

A Kolozsvári Rádió két egykori szerkesztője, Bódizs Edith és Szuszámi Zsuzsa volt a...

Sajtóklub: Mire jó a nő(nap)?
Interjú vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját