Élő Kolozsvári Rádió

PMN: hétfőtől szerdáig

Már a hét közepére több ezer részvevővel dübörög a 14. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata Szatmárnémetiben! A programok szédítően gazdag kínálatában mindenki megtalálta és találja a szája ízének s hangulatának leginkább megfelelőt – aki pedig teheti, az igyekszik valamennyi esemény részese lenni.

PMN babak hangulat3

 

A rendezvénysorozat első bábelőadásán nem csak a kicsik izgulták végig Bárány Boldizsár kalandjait, mint ahogy a legelsőként megnyitott Egy kalap alatt című kiállításon sem csak a felnőttek vettek részt. Köztudott, hogy sok minden elfér egy kalap alatt – főleg ha azt a képzeletbeli kalapot a kultúra alkotja s karimája alatt nagyon kellemes sokszínű, hangulatos összhatást nyújtó baba-, festmény-, grafika- és kisplasztika-kiállítás látható, igazolandó, hogy a különböző kifejezési formák és művek mind-mind jól megférnek egymás mellett. Görbe Éva, Ankorovits Róbert, Gyarmati Tamás, Rákosi Attila és Lupu Leonard művei egész héten láthatók (és meg is vásárolhatók) a Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában.

elsa-valle

Alaposan rájuk is csodálkoztak, akik a jó humorú, vérbő, minden porcikájában sugárzóan kubai és fantasztikus Elsa Valle és az „ő férfiai” afro–jazz koncertjére érkeztek. Így a PMN hétfői napja kimondottan forró hangulatban ért véget, a szemerkélő eső ellenére.

 

Hatalmas szurkolás közepette zajlott a Szatmárnémeti RMDSZ és az FC Sajtó közötti Romász János-emlékmérkőzés, amellyel az alig egy hónapja, 48 éves korában elhunyt, kiváló sportújságíróra emlékeztek barátai és kollégái. A futballmeccset 7–6–ra a sajtósok nyerték…

 

bernarda alba hazaAndalúziai hőmérséklet tette igazán autentikussá Federico García Lorca utolsó és talán legjobb drámájának, a Bernarda Alba házának különleges, a Békéscsabai Jókai Színház által flamencóra átszabott előadását.
Kedden délelőtt a PMN egyik megszokott helyszínén, a Tűzoltótorony tövében izgulták végig kicsik és nagyok A bűbájos lakat visszaszerzésének kalandos történetét a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában, délután az egyszer volt magyar fociról beszélgettek Mátyus Jánossal és Mészöly Kálmánnal a labda szerelmesei, illetve Paulovics László festőművésszel Szatmárnémeti arcairól és színeiről a művészet szerelmesei, este a Georg Kreisler egy művésznőre és egy zongoristára írt musicaljét követhették nyomon – és lehettek ezáltal részesei a színésznő, kabarészínésznő, üldözött menekült, dicsőségben sütkérező díva és elhagyott nő, Lola Blau életének.

muzsikas

Este különleges népzenei csemege várta a borús idő ellenére nagy számban összegyűlt nézőket-hallgatókat a Tűzoltótorony tövében: Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a Muzsikás Együttes lépett fel. A  népzene tiszta forrásából merítő és a csárdások szinte végtelen tárházát felvillantó – a szatmári csárdástól a verbunkoson át a lassú csárdásig terjedő – dallamai mellett, felcsendült egy ugyanolyan kristálytisztán csengő hang, a moldvai csángó Petrás Mária éneke is, akinek Mária- és Szent István-könyörgéseit meghallva a felhők is félrevonultak.

 

Kalandosan kezdődött a szerda is: Paprika Jancsinak és Vitéz Lackónak Torzonborz, a rabló kezéből kellett visszaszerezni a csodálatos zenélő kávédarálót – ami a kicsik lelkes biztatásának köszönhetően sikerült is.

 

PMN hangulat2

 

A délután szintén a kulturális csemegék jegyében telt: megnyílt Szemák Zsuzsa A Nő című festménykiállítása, a Carmina Renascentia jóvoltából pedig  XV-XVII. századi erdélyi, magyar, és nyugat-európai énekes és hangszeres muzsika szólalt meg (korabeli hangszereken) a Római Katolikus Püspöki palota Aranytermében. Este „a csilláron is lógtak” a Szakszervezetek Művelődéi Házának nagytermében, és „féllábon álló” hely is alig akadt a budapesti József Attila Színház, Komámasszony, hol a stukker? című előadásán.

 

vaczi_eszter_quartetAztán este ismét a Tűzoltótorony töve következett, ahol a Budapest Voices ejtette ámulatba a hallgatókat: a Tankcsapda, Péterffy Bori, a Kispál és a Borz jól ismert dalai csendültek fel a capella előadásban, több szólamban. S a különlegességeknek szerdán éjjel ezzel még nem volt vége: a Váczi Eszter & Quartet élettel töltötte meg a Szépművészeti Múzeum udvarát – így köszöntve a csütörtök hajnalt.

 

A 14. Partiumi Magyar Napok teljes programja elérhető ITT.

 

(Összeállításunk a szervezők közleménye alapján készült, a szerkesztőségbe eljuttatott és a PMN honlapján lévő fotók felhasználásával.)

Szerkesztő: racz.eva, 2015 augusztus 20, 14:21 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:31

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel