Élő Kolozsvári Rádió

Egy sír, ezer történet – felújították Szilvássy Carola sírját a Házsongárdban

fotó: Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára

fotó: Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára

Szilvássy Carola az első magyar nő, aki repülőre szállt. Richelieu-pulykát készített erdélyi módra, utazott Afrikába, rendezett filmet és Bánffy Miklós egy életen át szerette.

Átadták báró Bornemissza Elemérné, Szilvássy Carola megújított síremlékét kedden, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Házsongárdban. Az avatóünnepségen Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a bejegyzés alatt levő Carola Egyesület alapítója méltatta az 1876 és 1949 között élt Szilvássy Carolát, aki a 20. század eleji erdélyi közélet több kiemelkedő egyéniségének – köztük Bánffy Miklósnak – volt a múzsája. Szebeni Zsuzsa színháztörténész, muzeológus elmondta, a Szilvássy Caroláról szervezett tavalyi kolozsvári kiállítás után merült fel, hogy fel kell újítani síremlékét, amely a Bánffy-kripta szomszédságában egészen belesüllyedt a földbe.

Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongár Alapítvány igazgatója szerint:

„Megható, hogy Bánffynak a múzsája, aki az egész életét végig kísérte, és akit Bánffy Miklós is elfogadott szellemi társnak, egy kőfal választotta el őket egymástól és valahogy ez a közelség is olyan megható. Kár lett volna, hogy a Bánffy Miklós nagy reneszánsza idején Szilvássy Caroláról keveset tudjunk.”

  • A Bánffy trilógia múzsája
  • Az első magyar nő, aki repült
  • Filmrendező
  • Afrika utazó
  • Tőle tudjuk a Richelieu-pulyka erdélyi készítési módját

Ötvenöt év barátság

Szilvássy Carolát Bánffy Miklós oldalán szeretné látni az utókor, és szinte így is lett volna, ha Bánffy édesapja nem ellenzi a házasságot. Így aztán báró Bornemissza Elemér felesége lett, aki a Károlyi grófok tiszttartójaként jelentős jövedelemre tett szert, amiből szilágysági birtokán vadászkastélyt épített. A fiatal pár ide költözött, és hamarosan megszületett kisfiuk. Házasságuk azonban nem sikerült. Gyermekük korai halála után külön éltek, bár sohasem váltak el. Carola Kolozsvárra költözött, kapcsolata Bánffyval élete végéig megmaradt, amit többek között levelezésük is igazol. Ma már közismert tény, hogy Bánffy Erdélyi Trilógiájának főhősnőjét, Milóth Adrienne-t róla mintázta.  Bánffy Miklós úgy vallott erről:

„Ötvenöt éves barátság fűz hozzá! Tizenhét éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást fölhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása, a Naplegendát is neki írtam”.

A repülés rengetegbe került. A férj fizette

Szilvássy Carola az első magyar nő, aki repülőn ült. Louis Blériot bemutatót tartott Budapesten, Carola pedig megkérte férjét, hogy beszéljen a neves pilótával, vigye magával őt is. Blériot nem akarta, ezért, hogy ne utasítsa el a bárót, horribilis összeget kért a repülő sétáért. Úgy szól a fáma, hogy báró Bornemissza Elemér azt mondta, ennyi készpénzt nem hord magánál, de ha Blériot hajlandó várni egy kicsit, elhozatja a bankból. Így aztán Szilvássy Carola lett az első magyar nő, aki repülőre szállt.

„Minden férfikíséret nélkül” Afrikába

Kora legmodernebb asszonya volt, modernül öltözködött. Ott volt a marosvécsi Helikon-találkozókon, felolvasott az írók műveiből. Rajongott a színházért, maga is amatőr színésznő volt, Ibsen Nórájában a címszerepet alakította, 1913-ban pedig filmet rendezett, az Apacsnő szerelme címmel. A korabeli sajtó is nyomon követte afrikai útját:

„Két szépasszony, két erdélyi főúri hölgy: báró Aczél Elemérné született Wass Mária, az elesett hős testvére és az ő unokanővére, báró Bornemissza Elemérné született Szilvássy Carola ennek az esztendőnek egy szép augusztusi estéjén minden férfikíséret nélkül útra kelt, hogy két világrészen s Transwaal ismeretlen vadnépek lakta vidékein keresztülhaladva felkeresse az elesett mágnás sírját, s őhozzá és családja kegyeletéhez méltóan feldíszítse, megjelölje azt. A szerencsétlen ifj. Wass Albert sírja a portugál (gyarmat) határ közelében, teljesen vad helyen fekszik, ahová semmi civilizált jármű el nem visz, s amelyet teljesen barbár néger törzsek is csak gyéren laknak.”

 Volt egyszer egy kiállítás

A Szilvássy Carolát bemutató kiállítás beharangozójában olvasható: Szilvássy Carola báróné (1876-1948) Kolozsvár emblematikus személyisége, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója. Carola nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében, rendkívül szép, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszony – Bánffy Miklós múzsája, s bár az író nem vehette feleségül, élete végéig csodálta és szerette, róla mintázta az Erdélyi Trilógia főhősnőjét. Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták. Bornemissza Elmerné Szilvássy Carola olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni…

Richelieu-pulyka erdélyi módra

A Kolozsvári Magyar Napok kedd délutáni programjában mutatják be Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola Az erdélyi főúri konyha titkai című receptkönyvének új kiadását. Hála Bornemissza Carolának, a Richelieu-pulyka erdélyi készítési módját most már bárki tudhatja, csak éppen kedvünk, időnk és hozzávalónk legyen a reprodukálásához. Leírja a nyúl- és libamájpástétomot, a citromos-tejfölös nyelvet, a bechameles roulade-ot, a narancsos tormát, vagy a boros-paradicsomos sauce-t. Talán más leírásokban is megtalálhatók ezek, de e könyv receptjeinek elkészítési módja, érzésem szerint, mégis egyedülálló. Mert a rizottót szinte minden szakácskönyv felsorolja, de olyat, hogy a rizst kockára vágott csontvelőben kell megpirítani, vagy hogy a nyúlhátát s egy libamájat először kevés borral megöntözve kell megsütni, vagy hogy a csirkét hogyan lehet tárkonyosan elkészíteni, vagy hogy milyen a májával, zúzájával és finoman tört mogyoróbéllel töltött törökös-magyaros csirke, vagy a Chocolade-consommé és a tormaparfait – mind megannyi ételraritás, íz-tűzijáték — talán csak itt olvasható, olvassuk a kötet ajánlójában.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szilvássy Carola felújított sírja a Házsongárdban, a Bánffy Miklós örök nyughelyéül szolgáló iktári Bethlen kripta mellett található.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 augusztus 19, 12:03 / actualizat: 2015 szeptember 1, 15:29

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel