Élő Kolozsvári Rádió

Drágábban repülünk, de miért?

A Versenytanács vizsgálja a repülőjegyek drágulását.

Drágábban repülünk, de miért?
Foto: Illusztráció/Unsplash

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 28, 08:25 / actualizat: 2024 május 28, 9:25

A megdrágult repülőjegyek miatt vizsgálódik a Versenytanács.

Az intézmény elnöke közölte: a Wizzair és a Ryanair jegyárainak a koronavírus-járvány utáni jelentős emelkedése összefüggésben áll azzal, hogy a hazai légiközlekedési piac másik két szereplője közül a Blue Air csődbe ment, a Tarom – pedig csökkentette a járatai számát – idézte a Versenytanács elnökét, Bogdan Chiriţoiut a Maszol hírportál. A Versenytanács nemrég jelentette be, hogy vizsgálatot indítottak a légitársaságok jegyár-megszabásával kapcsolatban, a Romániából induló járatok esetében. Az eljárást a Wizzair és Ryanair jelentős áremeléseivel indokolták.

Az elemzés végén a hivatali intézmény javaslatokat és ajánlásokat is megfogalmazhat a fogyasztók védelme érdekében. Ugyanakkor eljárást is indíthatnak törvényszegés esetén – mondta el rádiónknak a Versenytanács elnökségi tagja, Gyerkó László.

Riporter: Birtalan Albert

Nem túl népszerű az Első Ház program
Napirend szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:50

Nem túl népszerű az Első Ház program

Idén a tavalyi keretösszeg felével, 500 millió lejes garanciaalappal folytatódik az Első Ház program. Ezt az indokolja, hogy 2024-ben a...

Nem túl népszerű az Első Ház program
Ilyen volt a hangulat vasárnap a BEC-székház előtt
Napirend hétfő, 2025 március 102025 március 10, 18:06

Ilyen volt a hangulat vasárnap a BEC-székház előtt

A Központi Választási Iroda vasárnap este bejelentette, hogy elutasította Călin Georgescu elnökjelöltségét. Amikor az intézmény...

Ilyen volt a hangulat vasárnap a BEC-székház előtt
Miért utasították el Călin Georgescu elnökjelöltségét?
Napirend hétfő, 2025 március 102025 március 10, 11:50

Miért utasították el Călin Georgescu elnökjelöltségét?

Elutasította Călin Georgescu elnökjelöltségét a Központi Választási Iroda. Amennyiben fellebbezés történik, az Alkotmánybíróság...

Miért utasították el Călin Georgescu elnökjelöltségét?
Az Európai Tanács ülésének tanulságai
Napirend péntek, 2025 március 72025 március 7, 17:37

Az Európai Tanács ülésének tanulságai

Az Európai Tanács csütörtök tartotta Ukrajnával foglalkozó rendkívüli ülését. Az uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott...

Az Európai Tanács ülésének tanulságai
Napirend péntek, 2025 március 72025 március 7, 16:04

Hogyan értelmezzük az elnökjelöltek körüli „alkudozásokat”?

Az USR elnöke, Elena Lasconi támogatná Ilie Bolojan elnökké választását, és arra kérte a koalíciós pártokat, hogy fontolják meg az...

Hogyan értelmezzük az elnökjelöltek körüli „alkudozásokat”?
Napirend péntek, 2025 március 72025 március 7, 08:21

Sípályamentést gyakoroltak 15 ország hegyimentői Sinaián

Pénteken ér véget az Európai Sípályamentők Konferenciája, amelyen a 15 európai ország (Egyesült Királyság, Ausztria, Bulgária,...

Sípályamentést gyakoroltak 15 ország hegyimentői Sinaián
Napirend csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 17:45

Kelemen Hunor: fel kell készülni a következő évek, évtizedek kihívásaira

Szerdán ülésezett az Európai Néppárt képviselőcsoportjának a frakciója, amelyen az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is részt vett. A...

Kelemen Hunor: fel kell készülni a következő évek, évtizedek kihívásaira
Napirend csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:34

Szórványgyülekezetek számára vásárolt autókat a Magyar Unitárius Egyház

A szórványgyülekezetek és szórványterületen működő anyaegyházközségek számára vásárolt öt személygépkocsit a Magyar Unitárius...

Szórványgyülekezetek számára vásárolt autókat a Magyar Unitárius Egyház