Élő Kolozsvári Rádió

Mi legyen a hatszáz erdélyi kastéllyal?

kastely kep 2Erdélyben több mint hatszáz kastély és kúria van, állami, önkormányzati vagy magántulajdonban, romos állapotban vagy frissen felújítva. Valószínű, hogy a kastélyok képviselik Erdély legszámottevőbb épített kulturális örökségét, viszont a bennük rejlő lehetőséget nem használjuk ki kellő mértékben.

A kolozsvári PONT Csoport néhány éve egy átfogó stratégiai folyamatot indított, augusztus 17-én nagyszabású konferenciát szerveznek Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Szó lesz műemlék-helyreállításról, a kastélyok modern kultuszáról, a kastélykertek revitalizációjáról, turizmusról, vidékfejlesztésről, és a kastélyokat érintő jogrendszer útvesztőiről.

Sokszor a kastély és kastélykert a legjobb nyílt terepet jelenti az illető településen. Olaszteleken például a Daniel kastélyban uniós támogatásból panziót alakítottak ki a kastélyban, viszont a tulajdonosok rájöttek, hogy ez nemcsak gazdasági intézményként kellene működjön, hanem a helyi közösséggel is interakcionálnia kell, ezért most már sok éve az olaszteleki falunapok a kastélykertben valósulnak meg.”-mondta a Hangolóban Farkas András, a PONT Csoport munkatársa.

Szerencsére vannak pozitív példák, de a sok száz kastély nagy hányada sajnos romlófélben van, helyzete tisztázatlan, sokszor úgy bújik meg egy-egy településen, hogy a helyieken kívül senki nem tud a létezéséről. Először is tehát fel kell térképezni a kastélyokat, dokumentálni a történetüket (hogy mikori az épület, kié volt stb.).

Ezek a kastélyok nem köztulajdont képeznek, hanem tulajdonosaik vannak, fontos lenne, hogy velük együtt gondolkozzunk ebben a kérdésben. Nekünk külön arra sincs jogunk, hogy egy táblát kitegyünk oda, mi azt tehetjük meg, hogy online eszközöket dolgozunk ki – telefonos applikációt, weboldalt amin GPS koordináták vannak –, de a helyszínen mi nem avatkozhatunk be. Ám a tulajdonosok beleegyezésével valóban el lehet kezdeni a táblát kitenni, a kertet rendbe rakni, kerítéssel körbevenni. “-mondta Farkas András.

A PONT Csoport munkatársai remélik, hogy a helyiek is segítenek majd a munkában, így remélhetőleg öt vagy tíz év múlva legalább harminc kastélynál sikerül maradandó eredményt elérni, s ötven év múlva Erdély talán a felújított kastélyok földje lesz.

Kádár Petrával és Farkas Andrással Forrai Szerénke beszélgetett

Szerkesztő: forrai.szerenke, 2015 augusztus 13, 12:08

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel