Élő Kolozsvári Rádió

3,2,1: PMN-számtan

Készül az Új központ is (Fotó: Rácz Éva, PMN, 2014.)

Készül Szatmárnémeti Új központja is
(Fotó: Rácz Éva, PMN, 2014.)

Nyolc nap, 4 színpad, 15 helyszín, több mint 150 program. Számokban ennyi lenne az idei, 14. Partiumi Magyar Napok (PMN), a régió legnagyobb fesztiváljának leltárja. De aki valaha járt ott, tudja: tartalmilag ennél sokkal többet jelent a rendezvény, idén augusztus 17-24. között.

Stier Péter főszervező elmondta, a hamarosan induló fesztivál költségvetése kb. 400 000 lej, és ennek az összegnek csak 25 %-át teszik ki az önkormányzati támogatások. A többi helyi cégektől és pályázati forrásokból származik.

A rendezvény alatt több mint 600 fellépő érkezik Szatmárnémetibe. Ehhez a főszervező Identitas Alapítványnak és a Szatmárnémeti RMDSZ-nek nagy segítségére volt 72 magáncég, 25 társszervező civil szervezet, 29 médiapartner és több mint 130 önkéntes szervező.

Népzenei színpad (Fotó: Rácz Éva, PMN, 2014)

Népzenei színpad
(Fotó: Rácz Éva, PMN, 2014)

„Nagy hangsúlyt fektettünk a koncertek mellett a hagyományokra: lesz néptánc, népzene, jelen lesznek a magyar és a sváb konyha hagyományos ételei, a szatmári borok és pálinkák is. De fontosak a gyermekprogramok, minden nap egy-egy bábszínházi előadás várja őket. Idén sikerült nagyon kibővíteni a felnőtteknek szóló színházi előadások palettáját is: hiszen minden estére jut egy-egy érdekes-izgalmas előadás” – mondta Stier Péter.

A szervezők egyaránt gondoltak a gyerekekre és a fiatalokra, akiket hétvégén, a Kossuth-kertben egésznapos rendezvények várnak – és az idősekre is, akiknek biztosan kedvére lesz majd Zalatnay Sarolta és Koncz Zsuzsa koncertje is.

A rendezvény médiapartnere a Kolozsvári Rádió.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 augusztus 13, 22:46 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:32

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hangoló péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke...

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 11:58

Mesenapra néptánc a Heltainál

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a Magyar Népmese Napját. Ennek apropóján, harmadszor szervezik meg a...

Mesenapra néptánc a Heltainál